Nő a cégek villanyszámlája

Vágólapra másolva!
A szabadpiaci áramvételezésre kötelezett kis- és középvállalkozásoknál átlagosan 10-15 százalékkal emelkednek a rendszerhasználati díjak január 1-jével. Ez jelentős vállalkozói kört, több tízezer vállalkozást is érinthet - derül ki az energiainfo.hu szakportál hétfőn közzétett elemzéséből.
Vágólapra másolva!

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken kiadott közleményében ugyanakkor arról írt, hogy a 10 százalékos lakossági rezsicsökkentés hatásaként nem nőnek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) terhei. A szaktárca arra mutatott rá, hogy a rendszerhasználati díjak esetében nincs külön lakossági és nem lakossági árkategória, így a lakossági villamosenergia- árcsökkentéssel együtt végrehajtott rendszerhasználati díjcsökkentés a lakossági fogyasztókkal azonos módon vételező kis- és közepes vállalkozások energiaköltségét is csökkenti.

A szakportál vezető elemzője, Drucker György szerint - a Magyar Energia Hivatal 2011-es adatai alapján kalkulálva - körülbelül évi 5,1 terawattórányi áramot fogyasztanak azok a kkv-k, amelyek a lakossághoz hasonlóan kisfeszültségen vételezik a villamos energiát.

Ezek a vállalkozások valóban jól járnak a rezsicsökkentéssel. Ugyanakkor a kkv-k jelentős része szabadpiaci vételezésre kötelezett, és nem kisfeszültségen csatlakozik a magyarországi villamosenergia-rendszerhez - hívta fel a figyelmet az energiainfo.hu.

A szakportál szerint az érintett kkv-k számára csak következtetni lehet. Magyarországon a termelő és kereskedelmi ágazatok összesen évi 19,4 terawattórányi villamos energiát fogyasztanak. A hazai GDP csaknem felét a kkv-szektor állítja elő, így Drucker György szerint azzal lehet számolni, hogy ennek a csaknem 20 terawattórányi villamos energiának is körülbelül a felét a kkv-k fogyasztják el.

Mindezek alapján úgy becsülhető, hogy az 5,1 terawattóra fogyasztást képviselő, a rezsicsökkentés haszonélvezőjének tekinthető kkv-k mellett legalább 4,6 terawattóra fogyasztást képviselő vállalkozói kör lesz a keresztfinanszírozás kárvallottja - hangsúlyozta Drucker György. Ezeknél a kkv-nál emelkedik a rendszerhasználati díj, amely az elemzés szerint a vállalkozások teljes villamosenergia-költségének 20-40 százalékát teszi ki.