Vágólapra másolva!
Nem mutatkozik érdemi elmozdulás az európai és régiós tőzsdéken, a befektetők már vélhetően a délutáni amerikai makroadatokra várnak. A BUX index mérsékelten alulteljesít a többiekhez képest, de nincs nagy lemaradás, köszönhetően talán annak is, hogy a Telekom és az OTP árfolyama még pluszban tartózkodik. Hiába köhögnek a Raiffeisen és OMV papírjai (nagy eséseket láthatunk ezeken a piacokon), ez eddig nem volt ragadós a magyar szektortársakra nézve. A vezető európai indexek többségében mérsékelt pluszban tartózkodnak, egyedül a spanyol index mutat nagyobb alulteljesítést, miután a részvényekre való shortolási tilalmat a mai nappal feloldották.
Vágólapra másolva!

Ütik a Rafit és az OMV-t

Az amerikai, mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának alakulásáról képet adó délutáni makrostatisztikák állnak a befektetői fókuszban. A számok publikálása előtt nem is igen mutatkoznak érdemi elmozdulások, a régiós börzék közül az osztrákok és a cseh a nagy lemaradók.

Az ATX alulteljesítésében a Raiffeisen és az OMV papírok zuhanása játszik főszerepet. A Raiffeisen egy profit warninggal lepte meg ma reggel a befektetőit, a bank a negyedik negyedévben az ukrán leány goodwillján való értékvesztés miatt veszteségről lesz kénytelen beszámolni. A bank árfolyama 6,5 százalékos zuhanással reagált, és a szektortárs Erste is lejjebb került 1,5 százalékkal.

A Raiffeisen árfolyama (EUR)

Az OTP piacára nem volt ragadós az osztrák bank bejelentése, hiszen a hazai börzén még relatíve jól tartja magát a részvény. A bank piacán tavaly november óta tartó nagy lendület mindenesetre megtorpanni látszik, még az sem igazán segít az árfolyamnak, hogy a forint az utóbbi napokban az árral szemben is erősödni tudott. Ennek oka persze igen egyszerű lehet: a forint erősödésében a kormányzati szereplők higgadt megszólalásai játszanak szerepet, miközben a 3 százalékos hiánycél tartása melletti határozott kiállás - látva a büdzsé billegős számait - a banki terhek esetleges emelkedésének lehetőségének kockázatait domborítja ki.

Az osztrák piacán a másik nagy esést elszenvedő papír az OMV. A vállalat ma reggel tette közzé előzetes jelentését, melyben a kitermelés szintjének negyedik negyedéves csökkenéséről adott számot. Az észak-afrikai feszültségek ismételt fokozódása ráijesztett a befektetőkre, akik az olajár utóbbi napokban látott emelkedését inkább a vásárlásokra használták ki a részvény piacán. Ma a január közepi kitörési szintig tesztelt vissza az árfolyam 3 százalékos esésével. A magyar szektortárs MOL nem mutat érdemi elmozdulást, még a 30 százalékos rezsicsökkentési tervek sem hatott a papír piacára.

Az OMV árfolyama (EUR)

A többi hazai nagypapír közül a Magyar Telekom erősen tartja magát, bár mintha a tavaly megindult osztalékrali már kezdene kifulladni. A gyógyszergyártók közül az egisnél hasonló jeleket lehet megfigyelni, az erős ellenállásokról papír nem tudott hirtelen tovább lendülni. Ma újabb 1,7 százalékkal került lejjebb az árfolyam annak ellenére, hogy a kormány a hazai gyógyszergyártók számára kedvező módon változtatja a vaklicitek rendszerét.

Európában kis mozgások vannak

A délutáni adatokat minimális pluszban várják a főbb európai részvénypiacok, egyedül a spanyolok esése lóg ki a sorból. ebben szerepe lehet, hogy a mai nappal került felfüggesztésre a részvénypiacon jó ideje érvényben levő short tilalom, mely több más tényező mellett hozzájárulhatott a bankpapírok eséséhez. A Banco Santander a tegnapi gyenge jelentés után ma tovább esik, míg a BBVA ma szintén várakozásoktól elmaradó számokat publikált.

Közel 870 millió dollárért 12 százalékos részesedést szerez a Daimler a kínai BAIC Motorban, a német autógyártó a cég igazgatóságába két helyet is kap majd. A vállalat a lépéssel a lemardását szeretné behozni a versenytársaihoz képest a nagy növekedésű kínai autópiacon való bővüléssel.