Nagyon meggazdagodtunk a kereskedéssel

Vágólapra másolva!
Soha annyi jövedelemre nem tett szert Magyarország a külfölddel való kereskedéssel, mint tavaly. A románok rosszul járnak velünk, mi viszont Kínával.
Vágólapra másolva!

Tavaly novemberben 187 milliárd forinttal nagyobb összegben adtak el a Magyarországon működő vállalkozások külföldieknek árut, szolgáltatást, mint amennyit mi vásároltunk a külföldiektől.

Így tizenegy hónap alatt csaknem 2000 milliárd forintos többlet alakult ki a külkereskedelmi mérlegben, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Ez euróban mérve 6,7 milliárd eurónak felel meg. A Portfolio.hu azt becsüli, hogy a december is jó hónap volt, így egész évben 7 milliárd eurónál, vagyis 2100 milliárd forintnál is nagyobb volt a külkereskedelmi többlete az országnak, ez pedig rekord.

Az azonban nem ad okot örömre, hogy az utóbbi pár hónapban - a gyengélkedő felvevőpiacok, elsősorban az eurózóna miatt - a magyar gazdaság egyetlen húzószektora, az exportágazat befékezett, nem tud már lendületesen bővülni, lényegében megállt, az utolsó három hónapból kettőben csökkent kivitel, csak októberben nőtt. A behozatal sem pörgött fel, az utóbbi négy hónapból háromban visszaesett, ezért is lehet, hogy folyamatosan, hónapról hónapra több pénz marad az országban a külfölddel való kereskedéssel.

A külkereskedelmi forgalom 85-90 százalékát európai országokkal bonyolítjuk. Összességében jól is járunk az Európával folytatott adásvétellel, az év első tizenegy hónapjában 2700 milliárd forint többletre tettünk szert. Ezen belül azonban nagy a szórás, Romániával jártunk a legjobban, 740 milliárd forintos többletet értünk el, de az oroszok csaknem ezer milliárd forintot húztak ki a zsebünkből.

Ázsia egésze és lényegében minden egyes ország jól jön ki a velünk való kereskedelemből, leginkább Kína, amely 750 milliárd forinttal több árut, szolgáltatást adott el nekünk, mint mi neki.