Keserédes OMV jelentés

Vágólapra másolva!
Ma reggel tette közzé az OMV a szokásos előzetes jelentését, melyben néhány fontosabb működési paramétert publikál a társaság. A kitermelés csökkenése és az euró erősödése negatívan érintette a negyedik negyedév során az OMV-t. A finomítói marzs visszaesése viszont nem lett annyira jelentős, mint amire számítani lehetett a piaci folyamatok alapján. A pozitív oldalon a kutatási költségek csökkenése és javuló kőolaj értékesítés áll, így a jelentés véleményünk szerint nem fog jelentős piaci reakciókat kiváltani annak ellenére, hogy összességében azért gyengébb lett a vártnál. 
Vágólapra másolva!

Ma reggel tette közzé a negyedik negyedéves jelentését megelőző előzetes működési számait az OMV. A társaság ezt követően február 21-én teszi közzé végleges negyedéves számait.

Forrás: [origo]

A teljes szénhidrogén kitermelés 2,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest. Ennek az okai között említhető az időszakos líbiai termelésleállás, a jemeni exportvezeték körüli problémák és a karbantartások miatti leállás Új Zélandon. A líbiai kitermelés azért is kiemelkedően fontos a cég számára, mert a nagyon jó minőségű olaj a cég termelésén belül jelentős részt hasít ki.

Forrás: [origo]

A román és osztrák termelés azonban valamelyest növekedni tudott, elsősorban a magasabb gázkitermelés okán. A jelentés szerint a negyedév során a kutatási költségek kedvezőbben alakultak mint az előző negyedévben.

A gáz értékesítés volumene jelentősen, 28 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest, illetve közel 50 százalékkal éves alapon. Mindazonáltal a szegmensben jellemző marzsok nyomás alatt lehetnek, mivel az aktuális árak jelentősen a hosszú távú gázárak alatt vannak.

Forrás: [origo]

A társaságra jellemző finomítói marzs nagy mértékben esett vissza az előző negyedévekhez képest. Azonban a piaci folyamatok alapján erre számítani is lehetett, ugyanis az utóbbi hónapokban rekord magas szintekről korrigáltak vissza a finomítói marzsok. Az OMV finomítói marzsa azonban nem lett annyira gyenge, mint amit a piaci visszaesés előrejelzett, mivel a társaság finomítói termelésében jelentős szerepet játszanak a kerozin és dízel típusú termékek, melyeknek a marzsa kevésbé esett vissza, szemben például a benzinnel.

A petrolkémiai üzletágban az etilén és propilén marzsok emelkedni tudtak a negyedév során, bár ennek pozitív hatását az értékesítés csökkenése eltűntette.

Forrás: [origo]

Összességében a jelentés nem okozhat nagy meglepetést az elemzőknek. az értékesítés enyhe csökkenése és az euró erősödése negatívan hatnak az OMV működésére. Véleményünk szerint a vártnak megfelelő visszaesés a finomító marzs terén nem meglepő, míg pozitív oldalon a kutatási költségek csökkenése és a magasabb kőolaj értékesítés említhetők. A negatív és pozitív tényezők eredőjeként a vártnál talán némileg gyengébb jelentés ellenére nem számítunk jelentős piaci reakcióra.

OMV

Forrás: [origo]