Lázár nem állna meg a rezsicsökkentéssel

Vágólapra másolva!
Másfél év leforgása alatt 30 százalékkal csökkentené az áram és a gáz árát Lázár János államtitkár. A víz- és a csatornadíj a kormány terve szerint már idén nyáron csökkenni fog.
Vágólapra másolva!

2014 nyarára az áram és a gáz árának legalább 30 százalékkal kell csökkennie - jelentette ki Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Algyőn. Szerinte fontos lépés volt ugyan a januári mérséklés, de ez nem elég.

A kormány jelenleg azon dolgozik, hogy 2013. június 1-jével a víz- és csatornadíj, továbbá a szemétszállítás költsége minimum 10 százalékkal mérséklődjön - mondta a politikus a Csongrád megyei település faluházában rendezett fórumon, százötven fős hallgatóság előtt. Lázár az Algyőt is magában foglaló, hódmezővásárhelyi központú körzet fideszes választókerületi elnöke.

Január 1-jétől a kormány rendeletben írta elő a gáz és az áram árának csökkentését. (A döntés lehetséges következményeiről itt olvashat.) Az államtitkár már korábban is beszélt arról, hogy kevesli a 10 százalékos mérséklést.