Vágólapra másolva!
Kisebb gyengüléssel nyitottak az európai piacok, mellyek így amerikai társaikat követték lefelé teljesítményükkel. A gyenge amerikai GDP-adat után nincs nagyobb pánik a tőzsdéken, mivel a Fed továbbra is nyitva hagyja a piacokat, ami változatlanul jelentős likviditást biztosíthat a börzéknek. Itthon a BUX szintén esni kezdett, melyben leginkább az OTP rossz formája játszik szerepet. A forint viszont tovább menetel Matolcsy György piacnyugtató szavai után, és már a 294-es szintet is áttörte az euróval szemben. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Folytatódik a pénzeső, Amerika mégsem örült
Vágólapra másolva!

Nem tud leállni a forint

Európához hasonlóan kisebb mínuszban mozog nyitás után a magyar részvényindex, mellyel illeszkedik régiós társai teljesítményéhez. A BUX ezzel kissé korrigálhatja az elmúlt napok emelkedését.

A befektetők számára fontos hír, hogy Orbán Viktor tegnap nem kapott konkrét ígéretet az Európai Bizottság elnökétől arra vonatkozóan, hogy megszüntetik a Magyarországgal szembeni túlzott-deficiteljárást. A bizottság álláspontját majd a február 22-én megjelenő országjelentés fogja tartalmazni. A miniszterelnök elmondása szerint nem tart szükségesnek további intézkedéseket a 2013-as hiány 3 százalékos szint alatt tartása érdekében.

A magar miniszterelnök ma Vlagyimir Putyinhoz látogat, ahol a megbeszélésük fő témái az energetikai kérdések lesznek, de közlekedési ügyek is szóba kerülhetnek.

Forrás: [origo]

A BUX-ot leginkább az OTP 1 százalékos esése rántja lejjebb, mivel a bankpapír folytatja tegnapi rosszabb teljesítményét. A Richter sincs jó formában, 0,3 százalékos mínuszt szedett össze, míg a MOL egyelőre nem mutat elmozdulást. A Magyar Telekom és az Egis viszont 0,3 százalékot tudott drágulni.

Az Egis közgyűlése tegnap jóváhagyta a menedzsment által javasolt 240 forintos részvényenkénti osztalékot, ami mintegy 1,3 százalékos osztalékhozamnak felel meg a tegnapi záróárral szemben. A döntés nem számít komoly árfolyam befolyásoló lépésnek, hiszen az összeg nem számít jelentős tételnek és várható volt, hogy a francia Servier többségi tulajdonában álló cég közgyűlése megszavazza a javaslatot. Az elmúlt évekhez képest a társaság megduplázta osztalékát a korábbi 120 forintos kifizetésekhez képest.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül az E-Star folytatja menetelését, 8,6 százalékos ugrás után már a 215 forintos szintnél van a részvényeinek árfolyama. Az alternatív energiaszolgáltató cég vezére, Soós Csaba közölte, hogy várhatóan a február 4-i csődegyezségi tárgyaláson nem jutnak egyezségre az E-Star hitelezői, így legalább még egy fordulóra szükség lesz. Véleménye szerint a részvényesek az elmúlt napokban arra kezdtek el spekulálni, hogy a menedzsment megszerezte a szavazati többséget az eseményre. Háttéralkuk azonban nincsenek, ami még okozhat negatív meglepetéseket a piacon.

A forint folytatja tegnap megkezdett erősödését, melyben Matolcsy György piacnyugtató szavai vannak a segítségére. Az euró/forint kurzusa már a 294-es szintet is áttörte, míg a dollár/forint árfolyama 217-nél, a svájci franké pedig 238,2-nél tanyázik.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Igyekszik az olasz FTSE/MIB

Továbbra is a tegnapi gyenge amerikai GDP-adat lehet rossz hatással az európai tőzsdékre, melyek tengerentúli társaikat követve lefelé vették az irányt nyitás után. Nagyobb esések viszont itt is elmaradtak, csupán 0,1-0,4 százalék körüli mínuszokat lehet látni. Ennek hátterében a Fed tegnapi tájékoztatója állhat, mely során az amerikai jegybank közölte, tovább folytatja havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programját, ami jelentős likviditást biztosít a tőzsdéknek.

A részvényindexek közül kiemelkedik az olasz FTSE/MIB, mely tegnapi lemaradását próbálja behozni, ugyanis szerdán többek között a Saipem jelentős zuhanása miatt nagyobb mínuszt halmozott fel.

Forrás: [origo]

A Deutsche Bank 2,4 százalékos emelkedésben mozog annak ellenére, hogy a vállalat 2,17 milliárd eurós veszteséget ért el a negyedik negyedévben, miközben a Bloomberg által megkérdezett elemzők csupán 311 milliós veszteséget vártak. A pénzintézet a negyedév során a Tier 1 tőkemegfelelési rátát 8 százalékra tornászta fel, korábban viszont 7,2 százalékot vizionált a bank, de a negyedév végére 8,5 százalékos szintet szeretne a menedzsment elérni. A CEO már az előző hónapban jelezte, hogy több negatív hatással is számolni kell az értékvesztés, a leépítések és egyéb tételek miatt.

A Royal Dutch Shell 0,9 százalékot veszített értékéőbl, mivel a vállalat újrabeszerzési árakkal számított nettó profitja 5,6 milliárd dollárt tett ki a negyedik negyedévben, ami éves alapon növekedést jelent, de elmarad a 6,2 milliárd dolláros Bloomberg konszenzustól. A menedzsment 45 centes osztalékfizetést tervez az első negyedévben, ami 4,7 százalékos emelést jelent negyedéves szinten.

Európában a fontosabb makroadatok közül egyedül a német munkanélküliségi ráta és fogyasztói árindex januári alakulás lehet érdekes. Az előzőre 6,9 százalékos, az utóbbira pedig 2 százalékos értéket várnak előzetesen.