Magasabbra száll a Boeing

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat megaladó negyedik negyedéves profirtól számolt be gyorsjelentésében a világ egyik legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing. Az árbevétel sor minimális mértékben elmaradt az előrejelzéstől, de a befektetők fontosabbnak ítélték a nyereséget, ami egy részvényre vetívtve jövőre 5-5,2 dollár lehet az 5,16 dollláros konszenzussal szemben. A hírt pozitívan fogadták a piacon, az árfolyam ennek köszönhetően a nyitás előtti kereskedésben 1 százalékos emelkedést mutat.
Vágólapra másolva!

Az elemzői várakozásokat meghaladó, illetve azokkal nagyjából összhangban lévő számokat közölt negyedik negyedéves jelentésében a Boeing. A világ egyik legnagyobb repülőgépgyártója az időszak során 1,28 dolláros profitot ért el, így közel 9 százalékkal meghaladta az 1,18 dolláros konszenzust. Éves szinten 14 százalékkal emelkedett a cég árbevéte, amivel hozta a szekértői várakozásokat.

Forrás: [origo]

2013-ra a Boeing menedzsmentje egy részvényre vetítve 5-5,2 dolláros nyereséggel számol, míg a Bloomberg elemzői konszenzusa 5,16 dollárt vár. Árbevétel terén azonban már pesszimistább a vállalat, a Boeing 82-85 milliárd dolláros prognózisával szemben az elemzők 87,9 milliárd dolláros értékesítésre számítanak.

2013 első nagy kihívása az elmúlt hetekben több Boeing 787-esnél felmerült akkumulátor probléma megoldása lesz a vállalat közleménye szerint. A cég néhány napja számolt be arról, hogy javában zajlik a gépek próbarepülése, melyektől a sorozatos problémák miatt két hete vonták meg a felszállási engedélyt.

Több amerikai vállalathoz hasonlóan a Boeing is megemelte negyedéves osztalékfizetését, a 10 százalékos növelésre tavaly decemberben került sor. Jim McNerney vezérigazgató elmondása szerint erre a cég erős készpéntermelő képessége és a pozitív növekedési kilátások tették lehetővé. A már megemelt 48,5 centes osztalékot március 8-án fizeti ki először a repülőgépgyártó.

A befektetők kedvezően fogadták a nemrégiben közzétett gyorsjelentést, a Boeing árfolyama a nyitás előtti kereskedésben 1 százalékos emelekdést mutat.

A Boeing napi grafikonja (NYSE)

Forrás: [origo]