Vágólapra másolva!
Már a 298-as szintek alatt mozog a forint az euróval szemben, miután tegnap a 300-as lélektani határt is megérintette. A hazai fizetőeszközt ma még a délutáni jegybanki kamatdöntő ülés is megmozgathatja, ahol a várakozások szerint további 25 bázisponttal csökkenti a monetáris tanács a jegybanki alapkamatot. A részvénypiacokon nincs nagyobb mozgás, a BUX Európához hasonlóan kisebb pluszban tanyázik, amivel egy hetes csúcsa körül mozog. A makroadatok közül sem a decemberi magyar munkanélküliségi ráta, sem a német GfK fogyasztói bizalmi index februári értéke nem okozott meglepetést.
Vágólapra másolva!

Erősödni tudott éjszaka a forint

Kisebb pluszban mozog nyitás után a magyar részvényindex, amivel régiós társaihoz hasonlóan teljesít. A BUX ezzel eddig folytatja az elmúlt napokban megkezdett erősödését, és egy hetes csúcsa körül tartózkodik.

A befektetők így optimistább hangulatban várhatják a délután két órakor kezdődő jegybanki kamatödőntő ülést, ahol várhatóan 25 bázisponttal, 5,5 százalékra csökkenti az alapkamatot a monetáris tanács. Ha az előrejelzéssel megegyező döntést hoz az MNB, akkor hatodik egymást követő alkalommal csökkenhet az alapkamat, mely 2010 márciusa óta a legalacsonyabb lehet. Viszont a forint utóbbi napokban látott gyengülése óvatosabbá teheti a döntéshozókat.

Ezen túl a délelőtt közétett decemberi munkanélküliségi ráta nem okozott meglepetést, mivel a vártnak megfelelően 10,7 százalékon alakult.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A magyar részvényindexet leginkább a MOL 0,6 százalékos erősödése segítheti. Az olajtársaságot a Magyar Hírlap értesülései is támogathatják, melyek szerint nem lesz további rezsicsökkentés, mert az energiaszolgáltatók már nem tudnának újabb terheket kigazdálkodni.

A többi blue-chip közül az OTP és a Richter 0,1 százalékos pluszt szedett össze. A bank befektetői annak is örülhetnek, hogy a Goldman Sachs bankház elemzői továbbra is tartása ajánlják az OTP részvényeket. Emellett a korábbi 5000 forintról 5200 forintra emelkedett a papírokra megfogalmazott célárfolyam.

A Magyar Telekom egyelőre nem mutat elmozdulást, az Egis viszont 0,4 százalékot veszített értékéből.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a PannErgy folytatja tegnap megkezdett menetelését, miután a KBC Securities elemzője vételre minősítette fel a társaság papírjait. A részvények már 4,7 százalékot drágultak nyitás óta. További hír, hogy Gyimóthy Dénes megbízott vezérigazgatót Tóth Péter, a MAVIR Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettese váltja a társaság élén.

Rajta kívül az E-Star ma is száguldani kezdett, nyitás után újra kiütötte limitárát 15 százalékos ugrása miatt. A vállalattal kapcsolatos hír, hogy eladta egy követeléskezelő cégnek az E-Starral szemben nemrég felmondott hitelszerződésekhez kapcsolódó követeléseit a Raiffesisen Bank Zrt.

A forintnak sikerült eltávolodnia a 300-as szinttől reggel, és az euróval szembeni kurzusa már újra a 297,7-es szint környékén mozog. A dollár/forint árfolyama 221,4 körül, a svájci franké 239,2 körül tanyázik. A hazai fizetőeszközt ma még a jegybanki kamatdöntő ülés is megmozgathatja.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Vártnál nagyobb a veszteség a Philips-nél

Kisebb pluszba kerültek nyitás után az európai tőzsdék, ahol a vételi kedvet a perifériaországok felől érkező pozitív hírek segíthetik. Olli Rehn, az EB gazdasági és pénzügyi biztosának tegnapi nyilatkozata szerint a spanyolok némi haladékot kaphatnak a deficitcélok elérése érdekében, amennyiben idén is zsugorodik a gazdaságuk. A spanyol kormány február 20-án teheti közzé az új intézkedéscsomagját, aminek egyik célja a 26 százalékon lévő munkanélküliségi ráta csökkentése lehet.

Ezen túl a görögök is kedvezményt kapnak, mivel a válságkezelésük a rendes kerékvágásban halad. Ezt méltányolva április 30-ig meghosszabbítják a görög bankpapírok shortolására bevezetett tilalmat.

A német GfK fogyasztói bizalmi index előzetes februári értéke minimálisan meghaladta a várakozásokat 5,8 pontos értékével, mivel az elemzők előzetesen 5,7 pontot vártak. Az import árindex viszont kissé elmaradt a prognózisoktól, csupán 0,3 százalékos bővülést mutat éves alapon a várt 0,9 százalékos növekedés helyett.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Pozitívan reagáltak az HSBC és az Allianz részvényei arra a hírre, hogy a két cég megállapodást írt alá arról, hogy az HSBC 10 éven keresztül értékesíteni fogja a biztosító biztosítási és nyugdíjhoz kapcsolódó termékeit Európában és Törökországban. Az angol bank papírjai 0,4 százalékot, a német társaság részvényei pedig 1 százalékot erősödtek.

A Philips 0,4 százalékos pluszban forog annak ellenére, hogy a vállalat kissé gyengébb gyorsjelentést tett közzé reggel. Az elektronikai készülékek gyártója 358 millió eurós veszteséget ért el a negyedik negyedévben, miközben csak 280 millió eurós veszteséget vártak az elemzők. A cég árbevétele 7,16 milliárd euróra rúgott (várt: 7,2 milliárd euró). Az egyszeri tételekkel megtisztított EBITDA 875 millió euró lett (várt: 866 milliárd euró), és a cég 75 eurócentes osztalékfizetést tervez. A társaság vezérigazgatója szerint javult a vállalat helyzete, növekedtek az eladások és a bruttó fedezetek is erősödtek.