Vágólapra másolva!
Az egy évvel korábbinál kilencezerrel több a munkanélküli, de 58 ezerrel többen is dolgoznak, igaz, javarészt közmunkások.
Vágólapra másolva!

Közel 470 ezren vannak munka nélkül - közölte a legfrissebb, a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. Ez 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Egy évvel korábban kilencezerrel kevesebb volt az állástalan, de a munkanélküliségi ráta akkor is annyi volt, mint most.

Majdnem minden második munkanélküli legalább egy éve nem talál magának munkát. Az álláskereséssel átlagosan másfél évet töltenek azok, akiknek nincs munkájuk.

Nemcsak több állástalan lett, hanem több dolgozó is. Az utolsó negyedévben 3 millió 909 ezren dolgoztak, 58 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. A KSH nem közöl részleteket, csak arra tér ki, hogy a növekedésben elsősorban a közfoglalkoztatás kiterjesztése játszott főszerepet.

A foglalkoztatottak közül 2 millió 105 ezer férfi, és 1 millió 804 ezer nő.

A munkanélküliség és az alkalmazásban állók száma egyidejű növekedésének az a magyarázata, hogy több olyan intézkedés született a mostani ciklusban, amelyek egyre többeket kényszerítenek arra, hogy a munkaerőpiacon maradjanak. Ilyen az, hogy nehezítették a korhatár előtti nyugdíjba vonulást, felülvizsgálják a rokkantnyugdíjakat.