Tartani kell az OTP-t a Goldman Sachs szerint

Vágólapra másolva!
Továbbra is tartani érdemes az OTP papírjait a Goldman Sachs befektetési bankház elemzői szerint. Bár az ajánlás nem változott, a részvényekre megfogalmazott célárfolyam a korábbi 5000 forintról 5200 forintra emelkedett.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hónapokban már rendre semleges elemzői ajánlások érkeztek az OTP papírjaira, vagyis ehhez képest a Goldman mai elemzése sem jelent meglepetést. A befektetési bank 5200 forintos célára mindenesetre optimistább az elemzői konszenzus 4319 forintos mediánjánál.

Érdekes egyébként, hogy a vállalat árfolyama hosszú idő után először a medián elemzői célár fölé emelkedett. Ez egyrészt jelentheti azt, hogy a papír kicsit előreszaladt az utóbbi időszaki emelkedéssel, de persze már arra is volt példa korábban, hogy az elemzők lassabban reagáltak a fundamentumok változására és csak futottak a részvényár után sorozatos célár-emeléseikkel.