Hirtelen megtáltosodott a forint

Vágólapra másolva!
Régiós devizákat megszégyenító módon erősödött ma a forint árfolyama, ledolgozva ezzel egyszerre két napos gyengülését. A jegybank várakozások szerinti 25 bázispontos kamatcsökkentésére kezdetben kisebb gyengülést mutatott a fizetőeszköz, majd a kamatdöntésről szóló közlemény váltott ki erősödést a piacon. A 300-as lélektani szinttől mindenesetre eltávolodtunk (jelenleg a 296-os értékhez vagyunk közelebb), azonban a gynegülő trend továbbra is él még a grafikonon.
Vágólapra másolva!

Nem voltak nagy mozgások a forint piacán a nap első részében, a befektetők a délutáni kamatdöntés előtt kiváró álláspontra helyezkedtek. A jegybank az irányadó rátát a várt szerinti 25 bázisponttal csökkentette, melynek hatására kezdetben kisebb gyengülés mutatkozott a deviza piacán.

A kezdeti hezitálást követően viszont hirtelen erősödésnek indult az árfolyam a 296 alatti szinteket megcélozva, amiben a főszerepet a jegybanki közlemény megjelenése játszhatta. Ebben a tanács elutasította a nemkonvencionális lépések alkalmazásának szükségességét, mely döntést Simor András szavai szerint a tanács egységesen hozta meg. A hazai fizetőeszköz erősödésében a főszerepet talán az játszotta, hogy egységes vélemény alakult ki a kérdésben, vagyis még a galamblelkű külső tanácstagok sem gondolkoznak az alternatív monetáris lazítás eszközeiben.

Mivel az utóbbi időszakban a közelgő jegybankelnök váltás miatt egyre többen a monetáris politikai eszközök alkalmazásának agresszívabb irányba történő elmozdulását várták, Simor mai szavai némileg megnyugtathatták a piacot. Ennek köszönhetően a forint árfolyama a cseh vagy lengyel fizetőeszközöket is felülmúló teljesítményt tudott mutatni (igaz az utóbbi napok lemaradásából volt mit behoznia).

Elhamarkodott következtetéseket persze még nem érdemes levonni a mai közlemény alapján a jövőben várható monetáris politikai irányt illetően, melynek megfelelően egyébként a forint árfolyama továbbra is a rövidtávú gyengülő trendben mozog (igaz jelenleg megint a sáv erős széléhez van közelebb).