Örül az IMF-jelentésnek Varga Mihály

Vágólapra másolva!
Pozitívnak értékeli az IMF és az Európai Bizottság országjelentését Varga Mihály tárca nélküli miniszter, aki szerint a két szervezet értékeli a magyar kormánynak az egyensúly megteremtéséért tett lépéseit. Az IMF hétfői országjelentése szerint csak akkor tartható fenn az alacsony költségvetési hiány, ha a magyar gazdaságpolitika új irányt vesz.
Vágólapra másolva!

Örömteli, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációi pozitívan értékelték azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország az elmúlt két évben a pénzügyi egyensúly megteremtése érdekében tett - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter hétfőn, azt követően, hogy a két szervezet közleményben tájékoztatott országlátogatásának legfontosabb tanulságairól.

A magyar gazdaság kilátásai nehezek maradtak, annak ellenére, hogy a kedvező nemzetközi piaci hangulat könnyített a kormányra nehezedő nyomáson az ország finanszírozásában - írta 2013-as, Magyarországról szóló országjelentésében a Nemzetközi Valutaalap. A munkanélküliség az IMF szerint makacsul magas, a fogyasztás és a befektetések csökkennek, miközben a gazdaság négy éven belül másodszor van recesszióban. A szükséges, középtávon is fenntartható költségvetési kiigazítás eléréséhez új gazdaságpolitikai irányra van szükség - írta az IMF.

A tárca nélküli miniszter szerint ugyanakkor maradt néhány olyan kérdés, amelyben a magyar kormány változatlanul másképp látja a helyzetet és a lehetséges megoldásokat, mint a nemzetközi szervezetek szakértői. Ezek közül a legfontosabb a bankok adóztatásának kérdése, mondta Varga Mihály, aki rámutatott, hogy az IMF ezt olyan akadálynak látja, amely a növekedést fékezi.

A miniszter arra a felvetésre, hogy az IMF kiadott közleményében a kormányénál kedvezőtlenebb, 3 százalék feletti hiánypályát jósolt, úgy válaszolt: a szervezetnek nem is a magyar kormánnyal, hanem az Európai Bizottsággal van vitája, hiszen utóbbi a tavalyi őszi országjelentésében 3 százalék alatti idei hiánnyal számolt, és "a mostani megbeszéléseken a bizottság nem is jelezte, hogy ebben a kérdésben módosítani akarja az álláspontját".

Varga Mihály megerősítette, hogy a most lezárult egyeztetéseken - a terveknek megfelelően - nem esett szó a leállt hiteltárgyalásokról, ahogy arról sem, hogy milyen menetrend szerint kezdhetik újra a hivatalos tárgyalásokat.