Várt alatti, mégis jó a Caterpillar eredménye

Vágólapra másolva!
A várakozásoktól elmaradó profitot jelentett a Caterpillar a negyedik negyedévre, de a gyenge eredményben egy egyszeri negatív tétel is szerepet játszott. A bírságon kívül a társaság nemcsak jól teljesített az előző negyedévben, de az előttünk álló időszakra is kedvező előrejelzéseket fogalmazott meg.
Vágólapra másolva!

Egyszeri tétel nélkül jól fest a jelentés

A várakozások alatti egy részvényre jutó profitot tett közzé negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Caterpillar a vártnak szinte hajszálpontosan megfelelő árbevétel mellett, a gépgyártó az elemzői konszenzusban szereplő 1,7 dollár helyett csupán 1,04 dolláros profitot könyvelhetett el részvényenként. Ahogy reggeli előzetesünkben írtuk, a gyenge eredményben egy részvényenként 86 centet kitevő egyszeri negatív tétel is szerepet játszott, aminek hatása nélkül a negyedév eredménye a várakozásokat felülmúlva 1,9 dollár lett volna.

Az eredményt egy nemrégiben felvásárolt leányvállalat kínai egységénél felfedezett könyvelési csalás, illetve az emiatti bírság rontotta összesen 580 millió dollár értékben. Erről a Caterpillar még január közepén előzetesen tájékoztatta a befektetőket, így nem érhette igazán meglepetésként a piacot a várttól elmaradó egy részvényre jutó eredmény.

Nyitás előtt 0,6 százalékos esést mutatott a részvény a gyorsjelentésre, ami gyorsan 1 százalékos emelkedésbe fordult, ahogy a piac elkezdte megemészteni a jelentés részleteit.

Kedvező, bár nagyon óvatos prognózis

A Caterpillar menedzsmentje 2013-ra 7 és 9 dollár közötti egy részvényre jutó profitot és 60-68 milliárd dolláros árbevételt jósol, így egyik mutató terén sem marad el igazán az elemzők által vártaktól, hiszen a konszenzus 65,2 milliárd dolláros árbevételt és 8,52 dolláros részvényenkénti nyereséget vetít előre a Caterpillar idei üzleti évére.

A meghatározó gépipari szereplőnek számító Caterpillar óvatosan optimista hangnemet ütött meg a világgazdaság idei kilátásaival kapcsolatban, a közlemény szerint az év eleji gyenge növekedés élénkülhet 2013 során. Ezzel együtt az amerikai gazdaság bővülése gyenge marad idén is, ezért a vállalat továbbra is óvatos. Kína tovább javul, de nem hozza vissza a 2010-2011 során látott növekedési ütemeket, miközben az eurózóna a 2012-es szint elérésével is küzdeni fog idén - véli a Caterpillar vezérigazgatója.

A visszafogottan optimista várakozások mellett a Caterpillar a termelés csökkenését prognosztizálja, aminek segítségével tovább csökkentheti a készletszinteket, bár az értékesítések visszaesése mérsékli ezt a hatást. A társaság a menedzsment elmondása szerint valamivel kevesebbet költ majd ebben a negyedévben beruházásokra, mint a negyedik negyedéves 3,4 milliárd dollár.

Caterpillar (NYSE)

További részletek hamarosan...