Vallani kell a tavalyi jövedelmünkről

Vágólapra másolva!
Kezdődik a személyi jövedelemadó (szja) bevallási időszaka, 2012-ben szerzett jövedelméről több mint 4 millió magánszemélynek kell valamilyen módon számot adnia - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Vágólapra másolva!

A napokban mintegy 3,9 millióan kapták vagy kapják meg a személyijövedelemadó-bevallási csomagot postai úton a NAV-tól. Az, hogy ki milyen egységcsomagot kap, a tavaly benyújtott bevallás típusa és az adóhatóság rendelkezésére álló információk alapján dől el, ezzel is segítve, hogy mindenki a leginkább testre szabott bevallási módot választhassa.

Az a 680 ezer magánszemély, aki tavaly a munkáltatóját bízta meg a bevallása elkészítésével, nem kap csomagot. Az a 710 ezer magánszemély, aki elektronikus úton, az Ügyfélkapun keresztül küldte el a bevallását, elektronikus értesítést kap tárhelyére.

Az adózóknak az idén is több lehetőség áll rendelkezésükre.

Most is választani lehet az úgynevezett munkáltatói adómegállapítást. Aki azt szeretné, hogy a munkáltatója készítse el a bevallását, annak ezt január 31-ig írásban kell kérnie munkáltatójától. Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, erről is nyilatkoznia kell. Ha a munkáltató nem vállalja a magánszemély adójának megállapítását, erről és az adónyilatkozat vagy az egyszerűsített bevallás benyújtásának választhatóságáról időben tájékoztatnia kell a magánszemélyt.

Továbbra is lehet választani az egyszerűsített bevallást, ebben az esetben az adóhatóság készíti el a bevallásunkat. Az adózónak ehhez csak annyit kell tennie, hogy az erre a célra szolgáló nyilatkozatot kitölti, aláírja és 2013. február 15-ig postára adja, vagy Ügyfélkapun keresztül elküldi. A határidő jogvesztő, vagyis igazolási kérelemmel sem pótolható - figyelmeztet a NAV.

Aki sem a söralátétes bevallást nem akarja - sok feltételnek kell megfelelni, ezért is bukott el tavaly, a bevezetés évében a forradalminak ígért bevallás -, sem a munkáltatója nem vállalja a bevallás elkészítését, az maga tölti ki a nyomtatványt, ennek a határideje május 20.