Jó lehet az idei év a Gillette tulajdonosa szerint

Vágólapra másolva!
2 százalékot meghaladó emelkedéssel nyithat a Gillette tulajdonosa, a Procter & Gamble. A társaság kora délután tette közzé előző negyedéves gyorsjelentését, mely az elemzői konszenzushoz képest erősebb lett, ráadásul a menedzsment szerint nagyobb lehet az idei évi egy részvényre jutó profit, mint azt korábban gondolták volna.
Vágólapra másolva!

A világ egyik legnagyobb fogyasztói termékeket előállító vállalata, a Procter & Gamble az elemzői konszenzushoz és a tavalyi év azonos időszakához képest is erősebb számokkal állt ma elő. A cég éves szinten közel 11 százalékkal növelte meg az egy részvényre jutó nyereségét, ugyanakkor az árbevétele szinte teljesen megegyezett a 2011 negyedik negyedévivel.

Forrás: [origo]

A menedzsment optimista a céggel jövőjével kapcsolatban, a 2013-as pénzügyi évben (a társaság a 2013-as pénzügyi évének második negyedévét zárta) 3,97-4,07 dollárra rúghat az egy részvényre jutó profit (EPS), ami a tavaly augusztusi 3,8-4 dolláros prognózishoz képest jobbnak számít, mi több, a Bloomberg által megkérdezett szakértők 3,98 dolláros éves EPS-t várnak.

A jelenleg futó negyedévben a Gillette márka tulajdonosa 91-97 centes egy részvényre jutó profitra számít, ami szinte teljesen megegyezik a 95 centes konszenzussal. A negyedévben 3-4 százalékos lehet az organikus értékesítés növekedésének üteme a devizaárfolyamok változatlansága mellett.

Amellett, hogy pozitívan áll az évhez a társaság vezetése, még a korábban bejelentett 4-6 milliárd dolláros részvény visszavásárlási program alját 5 milliárd dollárra akarja emelni. Az előző három hónap során 1,4 milliárd dollárnyi részvényt vett vissza a társaság.

A részvény jól reagált a bejelentésekre, 2 százalékot meghaladó emelkedéssel nyithat a részvény.

Procter & Gamble napi grafikon (NYSE)

Forrás: [origo]