Tovább lökik a forintot, egyre közelebb a 300-as határ

Vágólapra másolva!
A ma reggeli rendkívül gyenge kiskereskedelmi adat után gyengülő pályára állt a forint az euróval szemben. Már 297 körül mozog az euórforint kurzus. A kiskereskedelmi forgalom éves alapon 4,1 százalékot zuhant novemberben Magyarországon, miközben csak 3,2 százalékos visszaesést jósoltak az elemzők. Kora délután tovább folytatta gyengülését a forint az euróval szemben, már csak 1,5 forintra van nagyjából az EURHUF a 300-as lélektani szinttől.
Vágólapra másolva!

Frissítés - 14:05

A kora délelőtti megugrást követően némi oldalazást mutatott be a forint az euró ellenében, de kettő óra felé ismét gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz, már 298,5-nél jár az árfolyam.

EURHUF napon belüli grafikon

Forrás: [origo]

A forint ráadásul úgy gyengül az euróval szemben, hogy a régiós társa, a zloty alig mutatott elmozdulást az euró ellenében.

Az EURPLN és az EURHUF relatív árfolyama (3 nap)

Forrás: [origo]

10:41

Közelít a 300-as szint felé a forint árfolyama az euróval szemben. A nem túl rossz nemzetközi hangulat ellenére nincs jó formában a forint, a 295-ös szintről 297-re ugrott a kurzus, amiben komoly szerepe volt a ma reggeli gyenge kiskereskedelmi értékesítési adatnak.

EURHUF napon belüli grafikon

Forrás: [origo]

Nem alakult jól a kiskereskedelmi értékesítés Magyarországon novemberben. Éves alapon 4,1 százalékot zsugorodott a forgalom, holott az elemzők csak 3,2 százalékos visszaesésre számítottak.

Forrás: [origo]

Technikailag sem tűnik erősnek a forint

December eleje óta szinte folyamatosan gyengül az euróval szemben a hazai fizetőeszök. Az elmúlt napokban az emelkedő sáv alján töltött el több napot is az EURHUF, de nem tudott alá beesni és most úgy fest, inkább emelkedésre készül a kurzus.

Ha a 297,8-298-as szintet átüti a forint, akkor nem zárhatjuk ki, hogy először a 300-at, majd a 305-ös szintet is eléri az EURHUF.

Az indikátorok szerint is inkább a gyengülés az esélyesebb, hiszen az MACD rövidesen vételi jelzést mutathat, miközben az RSI emelkedő trendben mozog. Továbbá az sem jó jelzés a forint szempontjából, hogy január közepén az 50 napos mozgóátlag a 200 napos mozgóátlagot alulról metszette, melyet a szazsargonban aranykereszt-jelzésnek neveznek.

Forrás: [origo]

Mi az az MACD?

Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.

Mi az RSI?

Az RSI az angol Relative Strenght Index rövidítése, mely az adott instrumentum relatív erejét mutatja. Az indikátor értéke 0 és 100 között ingadozik. Az RSI kiszámolásának módja: 100-(100/(1+E/CS)), ahol az E azoknak a záróáraknak az átlaga, melyek az előző "n" napon emelkedtek, míg a CS azoknak a záróáraknak az összege, amelyek az előző "n" napon csökkentek.

Túladott egy instrumentum akkor, ha 30 alatti az RSI értéke, és túlvett, ha 70 fölött mozog. Vételi vagy eladási jelzést akkor kapunk, ha a túladott vagy a túlvett zónából kilép az indikátor.

Az RSI indikátor esetében gyakran vizsgálják a technikai elemzők, hogy az árfolyammal együtt mozog-e, vagy más utakon jár. Ha az árfolyam új lokális csúcsot ér el, de az indikátor a korábbi lokális csúcstól alacsonyabb szinten ér el csúcsot, akkor divergenciáról beszélünk, ami sokszor trendfordító szokott lenni.