Minden 10. tévét a polcon hagyják a magyarok

Vágólapra másolva!
2005-höz képest 10 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. Ez durván azt jelenti, hogy minden 7-8 éve megvett tíz termékből egyet már nem vesz meg a lakosság. Matolcsy György az idénre várja a fogyasztási fordulatot, de a novemberi visszaesés még a vártnál is nagyobb volt.
Vágólapra másolva!

A vártnál is nagyobb mértékben esett vissza a kiskereskedelmi forgalom novemberben, szinte minden fontosabb termékre kevesebbet költünk, mint korábban. A KSH adatai szerint egy év alatt 4,1 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi eladások összértéke.

Az élelmiszer- és vegyeskereskedésekben 2 százalékkal fogyott kevesebb. A visszafogott költekezést leginkább a bútor- és műszakicikk-árusok sínylik meg, náluk egy év alatt 16,2 százalékkal költöttek kevesebbet. Könyvre, számítástechnikai és egyéb iparcikkekre 8,7, ruhákra, cipőkre 7 százalékkal kevesebbet költöttünk, mint előző novemberben. A benzinkutakon 1,1 százalékkal csökkent a forgalom.

Növekedést kevés bolttípusban mért a KSH, ilyenek az illatszer- (4,4 százalék), gyógyszer- (4,1) és használtcikk-kereskedések (0,7). Egy olyan terület van, amely a válságban is dinamikusan fejlődik, ez a csomagküldő és internetes kiskereskedelem (23,6).

A KSH adatai azt mutatják, hogy a 2005-ös átlagforgalomnak körülbelül a 90 százalékára esett vissza a kiskereskedelem. Ez durva közelítéssel azt jelenti, mint ha minden tizedik zsömlét, tévét, ruhát nem vennék meg a magyarok, amit 7-8 éve még megvettek.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a 4,1 százalékos visszaesés magasabb, mint várták. Az elemző szerint a kiskereskedelmi forgalom az idén stabilizálódhat a bérek és nyugdíjak várható reálnövekedése miatt, azaz, hogy ezek értéke az infláció felett nőhet. A kiskereskedelmi forgalom mutatja a belső fogyasztás alakulását, és mivel ez gyenge, az árakat is visszafoghatja. Az elemző szerint ez abba az irányba mutat, hogy tovább csökkentheti a jegybank az alapkamatot, mert kisebb veszélyt jelent az infláció.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter idénre fogyasztási fordulatot vár, többek között a rezsicsökkentés hatására. A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy a trendforduló még odébb van.