Rendületlenül kapaszkodik újabb csúcsok felé Amerika

Vágólapra másolva!
Felemásan teljesítenek az ázsiai részvényindexek annak ellenére, hogy két éves csúcsára ugrott a kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex, ami a világ legnagyobb gazdaságának javulásáról is árulkodik. A befektetők vélhetően többek között az Apple csalódást okozó számai miatt lehetnek pesszimistábbak, aminek közzététele után az óriásvállalat részvényei 10 százalékot zuhantak piaczárás után. Amerikában viszont rendületlenül menetelnek újabb csúcsok felé a részvényindexek. A Dow Jones öt éve nem látott magasságokban zárt, és az S&P 500 is egyre közelebb kerül a lélektani 1500-as szinthez, melyet 2007 ősze óta nem lépett át. Európában nem lehet komoly mozgásokra számítani nyitás után a határidős indexek alapján, a tegnapi záróértékek körül indulhat a nap.
Vágólapra másolva!

Kétéves csúcson a kínai feldolgozóipar

Vegyesen mozognak ma az ázsiai részvényindexek annak ellenére, hogy Kínában a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex a kínai gazdaság további javulásáról árulkodik. Az index értéke ugyanis kétéves csúcsára kúszva 51,9 ponton alakult, ami meghaladja az előzetes 51,7 pontos várakozásokat is.

Ez, valamint az amerikai piacok újabb emelkedése sem tudta meghozni tartósan a vételi kedvet Ázsiában. Ennek hátterében az Apple inkább negatívabb gyorsjelentése állhat, valamint Észak-Korea legújabb bejelentése, mely szerint további rakétakísérleteket és nukleáris teszteket fog végezni.

Így a Shanghai Composite 0,9 százalékkal, a dél-koreai Kospi 0,8 százalékkal, a hongkongi Hang Seng 0,3 százalékkal került lejjebb. A japán Nikkei viszont ma kiemelkedik társai közül 1,3 százalékos ugrásával, amit valószínűleg annak köszönhet, hogy az utóbbi napokban alulteljesítő volt, mivel három éves csúcsáról korrigált vissza a héten. Ezen túl az sem fogta vissza, hogy az előzetes prognózisokhoz képest jelentősen nagyobb lett a japán kereskedelmi mérleg hiánya, 641,5 milliárd jent mutatott az adat a várt 522,8 milliárd jennel szemben.

Forrás: [origo]

10 százalékot zuhant az Apple gyorsjelentése után

Sorozatban a negyedik napja zártak a pozitív tartományban az amerikai részvényindexek, melyek megtartották nyitás után összeszedett pluszaikat. Az S&P 500 feltartóztathatatlannak tűnik, és egy picivel tegnap is közelebb került a lélektani 1500-as szinthez, mely fölött utoljára 2007 őszén járt. Az index még mindig 5 éves csúcsán mozog a Dow Jones-al együtt, mely 2007 óta nem zárt ilyen magasan, és a Nasdaq is hasonló magasságokat ostromol.

Az amerikai piacokat az adósságplafon időben való eltolásáról szóló esti szavazás miatti optimizmus is támogatta, ugyanis a vártnak megfelelően a republikánusok elfogadták az adósságlimit 3 hónappal való felfüggesztését. Ezzel elhárolt egy időre a veszélye annak, hogy az USA nem tud új állampapírok kibocsátása révén forrást bevonni.

Ezen túl a befektetők izgatottan várták az Apple negyedéves számait, mely mint később kiderült inkább negatív meglepetést okozott.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai közül messze kiemelkedtek a technológiai papírok, melyeket többek között a Google 5,5 százalékos, valamint az IBM 4,4 százalékos erősödése rántott feljebb. A befektetők igencsak megkedvelhették a két társaság részvényeit a keddi gyorsjelentéseik után. A Google kellemes meglepetést okozott számaival, míg az IBM szintén túlszárnyalta a várakozásokat eredményeivel.

Az Apple viszont csalódást okozott gyorsjelentésével. Erre utal, hogy piaczárás után 10 százalékot zuhant a részvény, miután az óriásvállalat EPS szinten némileg pozitív, de árbevétel soron inkább negatív meglepetést okozott. Az iPhone és az iPad értékesítés is elmaradt a várttól, előbbiből 47,8 millió darabot adtak el (várt: 48,5 millió darab), utóbbiból 22,9 millió darabot értékesítettek (várt: 24 millió darab). A következő negyedévben az árbevétel 41-43 milliárd dollár lehet (várt: 45,48 milliárd dollár), és a bruttó fedezet is romolhat, 37,5-38,5 százalék lehet a várt 40,5 százalékkal szemben.

Forrás: [origo]

A Netflix jelentésének viszont megörültek a befektetők, 25 százalékot ugrott a papír a közzétételt követően, mivel lényegesen jobb lett az egy részvényre jutó nyereség (EPS) szintjén a negyedik negyedéve a videóstreameléssel foglalkozó vállalatnak. A szakértők 13 centes veszteségre számítottak, holott 13 centes részvényenkénti profitot ért el a cég. Korábban a társaság is gyengébb számokat várt. Az első negyedévben 1,004-1,031 milliárd dollár lehet az árbevétel, szemben a 0,969 milliárd dolláros piaci konszenzussal, és az EPS 0-23 cent között lehet (várt: 7 centes veszteség). Pozitívum, hogy a cég jelentősen hizlalta előfizetői számát.

Ma 27 S&P 500 komponens számaival folytatódik a gyorsjelentési szezon, piacnyitás előtt a 3M (NYSE), a Celgene (Nasdaq) számaira figyelhetnek a befektetők, míg piaczárás után a Microsoft (Nasdaq), az AT&T (NYSE) és a Starbucks (Nasdaq) negyedéves eredménye lehet fontos.

Továbbá makroadatok közül a heti friss munkanélküli segélykérelmek számát is közzéteszik, melyre 360 ezer fős értéket várnak előzetesen.