Csupa jó hír az IBM-től, megugrott az árfolyam

Vágólapra másolva!
Minden tekintetben pozitív meglepetést hozó negyedik negyedéves gyorsjelentést tett közzé az IBM. A vállalat a bevétel és az eredmény szintjén is az elemzői várakozások feletti számokat közölt, ráadásul az idei évre megfogalmazott 16,7 dolláros egy részvényre jutó eredményprognózis is felülmúlja a 16,64 dolláros piaci elvárást. A vállalat bevételei bár csökkentek a negyedik negyedévben, ezt egészében a kedvezőtlen devizamozgások magyarázták, ráadásul a magasabb profittartalommal bíró szoftverek és szolgáltatások értékesítésének irányába való elmozdulás az eredménysorokon növekedést generált. A gyorsjelentés hatására meg is ugrott a részvények árfolyama, melyek az amerikai piaczárást követően 4,5 százalékos pluszban fejezték be a napot.
Vágólapra másolva!

A főbb sorokon sikerült pozitív meglepetést okoznia az IBM-nek, hiszen az elemzői várakozásokat felülmúló tényszámokat közölt a társaság tegnap az amerikai tőzsdei zárást követően. Bár nem sokkal sikerült az elemzői prognózisokat felülmúlnia a cégnek, az idei éves kilátásokkal kapcsolatban megütött optimistább hangvétellel együtt ez is bőven elég volt, hogy 4,5 százalékkal emelkedjen a részvény árfolyama a zárást követően.

Az IBM vezetése úgy látja, hogy az idei évben a növekedés irányába való elmozdulás tovább segítheti majd a vállalatot, ami abban is segíteni fog, hogy az IBM folytassa a magasabb hozzáadott értékű, vagyis kedvezőbb költség-bevétel arány mellett értékesíthető termékek irányába történő elmozdulást. Számokra is lefordítva mindezt, a cég 16,7 dolláros részvényenkénti eredményre számít, miközben az elemzők csak ennél alacsonyabb, 16,63 dolláros eredményt tartottak elképzelhetőnek.

Forrás: [origo]

Bár az IBM-nek már harmadik egymást követő alkalommal nem sikerült megállítani a bevételi sor lemorzsolódását, a 0,6 százalékos visszaesés teljes egészét a kedvezőtlen irányú devizamozgások magyarázzák. A növekedési régióknak számító feltörekvő piacokon a vállalat alapvetően jól szerepelt, hiszen a bevételi soron 7 százalékos emelkedést tudott elkönyvelni. Amerikában a bevételek stagnáltak, a növekedés kerékkötője egyértelműen az európai, közel-keleti és afrikai régiók voltak 5 százalékos visszaesésükkel. Utóbbi területeken még úgy is 3 százalékos volt a csökkenés, hogy a kedvezőtlen devizahatásokat kiszűrjük, persze ez a gyenge európai növekedés közepette talán annyira nem is meglepő.

A negyedik negyedév - többek között az amerikai költségvetési szakadék miatti - bizonytalanságai a gazdasági szereplők technológiai költéseire is negatív hatással lehettek, vagyis ennek fényében nem is tűnik annyira vészesnek a bevételi sor devizahatások nélküli stagnálása. A vállalat ráadásul a magasabb profittartalommal bíró szoftverek és szolgáltatások értékesítésére helyezte a nagyobb hangsúlyt, melynek köszönhetően eredménysorokon már emelkedést lehet megfigyelni.

A befektetők megörültek a negyedéves számoknak és a kedvező kilátásoknak, így méretes emelkedés mutatkozott a tegnapi zárást követő kereskedésben.

Az IBM árfolyamának alakulása (USD)