Történelmi csúcson a lengyel csodabank

Vágólapra másolva!
5,5 százalékot ugrott ma a lengyel Alior Bank árfolyama, miután három elemzőház is kedvező ajánlást fogalmazott meg a tőzsdén nemrégiben debütáló bankpapírra. A szakértői célárfolyamok egyaránt kétszámjegyű növekedési potenciállal kecsegtetnek.
Vágólapra másolva!

Szeretik az elemzők az Aliort

Új történelmi csúcsot állított be a mai kereskedési napon a varsói parketten december 14-én debütáló Alior Bank, miután három elemzőház is megkezdte a bankpapír követését. A Renaissance Capital vételi ajánlása mellett a Morgan Stanley és a Barclays is felülsúlyozási ajánlást fogalmazott meg az Aliorra. A RenCapitalnél egyenesen 2013 kedvenc közép-kelet európai bankrészvényévé avanzsálódott az Alior részvénye.

Előttük még egyetlen egy szakértő sem figyelt fel a lengyel csodabankra, így a konszenzus célárfolyam meghatározásához csakis a három új ajánlást vettük figyelembe. Ezek szerint, ha egyszerű számtani átlaggal számolunk, akkor 88,2 zlotys konszenzus célárfolyamot kapunk, ami a mai 69 zlotys történelmi csúcshoz képest 28 százalékos növekedési potenciállal kecsegtet. De a legpesszimistább 80,8 zlotys Morgan Stanley által megfogalmazott célárból is 17 százalékos felértékelődési lehetőség adódik.

Forrás: [origo]

Az év lengyel IPO-ja volt tavaly Lengyelországban

A bank tavaly év végén 2,1 milliárd zlotys IPO-t bonyolított le, ami a legnagyobb értékű debütálásnak számít Lengyelországban a szénbányászattal foglalkozó JSW 2011. júniusi 5,37 milliárd zlotys tranzakciója óta. Az értékesítési árat tekintve azonban nem lehettek ilyen boldogok az eladók, mivel a vevők csak a menedzsment által javasolt 57-71 zlotys sáv alján vásárolták meg a részvényeket az IPO eljárás során.

IPO

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.



Lenyűgöző a múltja

2012 első kilenc hónapja során a kamatbevételek terén sikerült kiugrót alakítania a banknak, miután az 518 millió zlotys értékkel túlszárnyalta a tavalyi - teljes évre vonatkozó - 495 millió zlotyt. A nettó díj- és jutalékbevételek terén még nem sikerült hozni a 340 millió zlotys 2011-es értéket, de nem férhet kétség hozzá, hogy a negyedik negyedévben ez is összejön. A lengyel bankrendszer sem panaszkodhat, a január-októberi időszakban a lengyel bankok nettó kamatbevétele 3,8, míg a nettó díjbevétele 1,2 százalékkal hízott. Hosszabb távon az Alior hihetetlen mértékű növekedése is alábbhagyhat, csupán létrejöttének kezdeti, felfutó szakaszában lehet hasonló bővülést felmutatni.

Szeptemberig közel 223 millió zlotys nettó profitra tett szert az Alior, ami mintegy háromszorosa az egy évvel korábbi értéknek, sőt, a teljes 2011-es 152 millió zloty nyereséget is jócskán meghaladja. Eközben a lengyel bankok 13,5 milliárd zlotys nettó profitot generáltak az év első tíz hónapjában, ami 1,5 százalékkal haladja meg a 2011-es értéket.

Forrás: [origo]

A 2008-ban alapított bank a harmadik legnagyobb hálózatot építette ki Lengyelországban 684 fiókjával a PKO Bank és a Bank Pekao mögött. Ügyfélszerzés terén egyértelműen piacvezetőnek számít az Alior, 2011-ben 336 ezer ügyfelet akvirált, idén pedig már szeptember végére 370 ezerrel bővült az állománya. Szeptember végén összesen 1,36 millió ügyféllel rendelkezett, melyből 1,26 millió a lakossági, 100 ezer pedig a vállalti szegmensbe tartozott.

Határ a csillagos ég?

Az 57 zlotys kibocsátási árhoz képest a historikus csúcs 21 százalékkal található feljebb Alior Bank esetében, amit alig több mint 5 hét alatt teljesített az árfolyam. Továbbá a tőzsdén elért 59,5 zlotys minimumhoz képest is jelentős a növekedés, ehhez képet 16 százalékot ugrott az árfolyam.

Alior Bank (Varsó)

Forrás: [origo]