Vágólapra másolva!
Megpihennek ma csúcsaik körül az ázsiai részvényindexek, melyek nem mutatnak jelentős elmozdulást a héte első napján a japán Nikkei kivételével. A piacok ugyanis múlt héten töb hónapja nem látott magasságokba másztak, ahonnan egyelőre nem tudnak feljebb kerülni. Ezen túl a befektetők vélhetően a Bank of Japan ma kezdődő kétnapos ülésére várnak, ahol a BoJ további monetáris lazító programokat jelenthet be. Amerikában pénteken ötéves csúcson zárt az S&P 500 és a Dow Jones, amit az adósságplafon ideiglenes megemelésének a híre is támogatott. A republikánusok ugyanis hajlandóak az adósságlimit három hónapra vonatkozó megemelésre, cserébe a költségvetés kiadásoldali lefaragásáért. Ma a tengerentúli börzék zárva lesznek, mivel Martin Luther King napját ünneplik az Egyesült Államokban.  Európában 0,3-0,4 százalékos erősödéssel indulhat a nap a határidős indexek alapján.
Vágólapra másolva!

Közel három éves csúcsáról korrigál a Nikkei

Kisebb lélegzetet vesznek ma az ázsia tőzsdék, miután múlt héten több havi csúcsaikra másztak. Továbbá a befektetők vélhetően a Bank of Japan ma kezdődő kétnapos ülésére várhatnak, ahol a BoJ valószínűleg további monetáris lazítást fog bejelenteni az új politikai vezetés nyomására, hogy a jen gyengítését el tudják érni, és a kitűzött 2 százalékos inflációs célt teljesíteni tudják.

Így a japán Nikkei kivételével nem mutatnak jelentős elmozdulást a vezető részvényindexek. A japán benchmark a múlt héten majdnem 3 százalékot erősödött, amivel közel három éves csúcsára került. Mai korrekciójának hátterében a piaci szereplők profitrealizálása állhat.

Nikkei értéke (pontban)

Forrás: [origo]

Rajta kívül a hongkongi Hang Seng közel másfél éves csúcsa körül, a kínai Shanghai Composite pedig több mint fél éves csúcsa körül tanyázik.

Forrás: [origo]

Az Intel zuhanása miatt lemaradt a Nasdaq

Amerikában is csúcsközelben járnak az indexek, az S&P 500 és a Dow Jones is öt éve nem látott magasságokban fejezte be pénteken a kereskedést. A kérdés, hogy a remek teljesítmény tartható-e továbbra is az amerikai adósságplafon és költségvetési problémák ellenére.

Merthogy az USA egyre közelebb kerül az adósságlimit eléréséhez, ami felett nem fognak tudni új állampapírokat kibocsátani. Ezen kívül a költségvetési szakadék legújabb köre is fenyeget, a szilveszteri megállapodás ugyanis csak átmenetileg oldotta meg a problémát.

A republikánusok mindenesetre úgy nyilatkoztak, hogy hajlandóak belemenni az adósságlimit megemelésébe, de annak csak 3 hónapos kitolásába egyeznének bele. Ezért cserébe a költségvetés általuk óhajtott kiadásoldali lefaragását várják. Barack Obamának valószínűleg nagyon kemény vitákra kell majd felkészülnie ezekben a kérdésekben, melyek a piacokra is hatással lesznek.

Ma viszont még biztos nem folytatódik az indexek további emelkedése, a börzék ugyanis zárva tartanak, mivel Amerikában Martin Luther King napját ünneplik. Ezen túl Barack Obama beiktató ceremóniája is ma esedékes.

Pénteken az adósságlimit ideiglenes megemelésének a híre is segíthette a börzéket, az S&P és a Dow Jones 0,4 százalék körüli erősödésre volt képes, míg a Nasdaq minimálisan gyengült. Az utóbbi rosszabb teljesítményében az Intel 6,3 százalékos zuhanása is szerepet játszik, miután úgy tűnik, hogy a piac nagyon nem szereti a cég terveit. A negyedik negyedévben hiába teljesített felül a részvény, az első negyedéves bevételprognózis gyengébb, mint az elemzői várakozások, ráadásul a cég 2 milliárd dollárral megemelte beruházási programját, amit az elemzők túl költségesnek találnak.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai közül tízből kilenc volt képes bővülésre, és a legjobb formában az iparhoz és az energiához kapcsolódó részvények voltak. Az egyetlen mínuszos szektor viszont a technológiai volt, melyet többnyire a már említett Intel húzott lejjebb. Ezen túl a Google is 0,6 százalékot veszített értékéből. A keresőóriással kapcsolatos hír, hogy egymilliárd fontos projektet indít a vállalat, hogy a jelenleg két helyszínen működő londoni irodáit egyetlen új, nagy székházba költöztesse.

Forrás: [origo]