Orbánt másolják a románok

Vágólapra másolva!
Különadót vet ki Romániában a kormány az energiavállalatokra és az ásványkincsek kitermelőire.
Vágólapra másolva!

A román kormány több különadó bevezetését tervezi februártól energiaipari, valamint természeti és ásványi kincseket kitermelő vállalatoknál, amiből 2014 végéig várhatóan mintegy 470 millió euró (mai árfolyamon 140 milliárd forint) bevétel folyhat be az állami költségvetésbe.

A román kormány terve hasonlóságot mutat a magyar kabinet lépésével. Az Orbán-kormány kezdeményezésére elfogadott törvény értelmében idén az energiacégek a normál 19 százalékos társasági adó mellett az eddigi 8 helyett már 31 százalékos különadót is kötelesek fizetni. A különadó megemelésével több tízmilliárd forintot vesz el a kormány az energiavállalatoktól.

A Mediafax román hírügynökség több sürgősségi kormányrendelet tervezetét ismertette. Az egyik szerint február 1-jétől 60 százalékkal adóztatják meg azon gázkitermelő és -kereskedő vállalatok jövedelmét, amelyeknek növekedni fog a bevételük a gázárak liberalizációja nyomán. Románia elfogadta ugyanis, hogy a következő években fokozatosan liberalizálja a gázárakat az ipari és a lakossági fogyasztók esetében egyaránt.

Romániában az osztrák OMV tulajdonában lévő Petrom és a román állami tulajdonú Romgaz vállalat termel ki gázt.

A romániai olaj- és gázkitermelő vállalatok ma 3,5 százalék és 13,5 százalék közötti járadékot fizetnek az államnak az általuk kitermelt szénhidrogén után, ezeket az értékeket 2004-ben állapították meg és 2014-ig érvényesek.

Február 1-jétől a kormány a villanyáram és a gáz szállításával és eladásával foglalkozó cégek esetében is különadót vezet be, amely szintén 2014 végéig lesz érvényben.

A román kormány az energiaipari vállalatokon kívül a más ásványi és természeti kincsek kitermelésével foglalkozó vállalatokra is terhet ró ki. Az ő esetükben az üzleti forgalmuk fél százalékát kell befizetniük az államkasszába az új adó címén 2013 február és 2014 decembere között.