Vágólapra másolva!
Kisebb mínuszban forog délelőtt a magyar részvényindex, melyet a blue-chipek enyhe gyengülése húz lejjebb. A Magyar Telekom viszont kiemelkedik a főbb papírok közül, miután megbukott az e-útdíjtender, ami jó hírnek számít a leányvállalatának, a T-Systemsnek, mivel beugorhat a Getronics helyére. A BUX kisebb lemaradásban mozog az európai piacokhoz képest, ahol felfelé indultak el az indexek, melyeket az amerikai adósságplafon ideiglenes megemelésének a híre támogathat.
Vágólapra másolva!

Jó hírekre drágul a Magyar Telekom

Európával ellentétben kisebb gyengüléssel kezdett ma a BUX, mely 0,3 százalékos mínuszban forog nyitás után. A magyar részvényindex ezzel régiós társaitól kissé lemaradt teljesítéményével, amivel a múlt heti remek teljesítményét is korrigálhatja majd.

Forrás: [origo]

A BUX-ot többnyire a Magyar Telekom 0,5 százalékos erősödése segíthetné, mely arra a hírre kezdhetett drágulni, hogy megbukott az e-útdíj tender, miután a győztes Getronics visszalépett. A cég még az elmúlt héten kért és kapott is 30 napos haladékot a szerződés aláírásához, azonban erre már nem fog sor kerülni. A kormány tervei szerint július elején startolt volna el a rendszer, amely fél év alatt 75 milliárd forint bevételt szállított volna. Még nem tudni, hogy mit lépnek majd állami részről, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyelőre vizsgálódik a további lehetőségekről, az egyik lehetséges új belépő a pályázaton a második legjobb ajánlatot adó Magyar Telekom leánya, a T-Systems lehet.

Rajta kívül a többi blue-chip gyengülni kezdett, és OTP 0,2 százalékot, a MOL 0,3 százalékot, a Richter pedig 0,4 százalékot veszített értékéből. A bankkal kapcsolatos hír, hogy 4,5 milliárd szerb dínáros tőkeemelést hajtott végre szerb leányán, és így már 96,79 százalékos részesedéssel rendelkezik operációjában.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül az E-Star 0,8 százalékos pluszban forog annak ellenére, hogy a cég egyik nagytulajdonosa, a brit Martin William Gordon Palmer üzletemberhez köthető Sandling Enterprises eladta összes részvényét. Az alternatív energiaszolgáltató papírjai történelmi minimumuk, 118 forintos árfolyam közelében mozognak.

A Plotinus-ra egyelőre nem született kötés. A cég egyébként közzétette gyorsjelentését, és a társaság 55,6 millió forintos veszteséggel zárta a 2012-es évet, miután negyedik negyedév 90 millió forintos veszteséggel zárult a cég számára. Az előző év nem tekinthető sikeresnek, ugyanis a társaság módosított egy részvényre jutó saját tőkéje 1 százalékkal, 1814 forintra emelkedett, igaz, az elmúlt héten már 2120 forintos magasságban is járt az érték.

A forint kisebb gyengülésen ment keresztül ma hajnalban a főbb devizákkal szemben, amit gyorsan eltűntetett, és az euróval szembeni kurzusa 293 alatt, a dolláré pedig 220 alatt mozog. A svájci frank szemben visszatért egy hónapos csúcsáról a hazai fizetőeszköz, és már a 235,3-as szintnél található az árfolyama. A forint kisebb erősödését Varga Mihály tegnapi nyilatkozata is segítheti, ahol a tárca nélküli miniszter elmondta, a 285-ös euróval szembeni szintet tartja ideálisnak. (Olvassa el elemzésünket is, hogy kell-e tartós forint gyengüléstől tartanunk).

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Vártnál alacsonyabb lett a német termelői árindex értéke

Kisebb emelkedéssel indították a napot az európai részvényindexek, melyeket az amerikai adósságplafon ideiglenes megemelésre körüli hírek is támogathatnak. A republikánusok ugyanis úgy nyilatkoztak, hogy hajlandóak belemenni az adósságlimit megemelésébe, de annak csak 3 hónapos kitolásába egyeznének bele. Ezért cserébe a költségvetés általuk óhajtott kiadásoldali lefaragását várják.

A nagyobb mozgások Európában vélhetően egyelőre azért maradhatnak el, mert a befektetők az eurózóna pénzügyminisztereinek idei első ülésére várhatnak. A tanácskozás során a legfontosabb téma az lesz, miként nyújtsanak segítséget a nehéz helyzetben lévő bankoknak.

Kisebb meglepetést okozott a német termelői árindex decemberi alakulása, mely a vártnál kisebb ütemben gyorsult az év utolsó hónapjában, és 1,5 százalékos emelkedést mutatott az elemzők által várt 1,7 százalék helyett éves alapon. Novemberhez képest 0,3 százalékos volt a visszaesés a várt stagnálás helyett.

Ezek után 0,3-0,5 százalék körüli pluszokat lehet látni a börzéken, a legjobban eddig a spanyol IBEX, a német DAX és a holland AEX teljesít.

Forrás: [origo]

A BASF 1,2 százalékos drágulással segíti a német DAX-ot, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy 900 millió dollárért megvásárolhatja a társaság a Pronova BioPharmát, melyet most jelenthetnek be a Bloomberg forrásai szerint. A norvég biotechnológiai cég részvényeseinek 90 százaléka támogatja az ügyletet.

A Richemont 6 százalékos eséssel húzza le a svájci indexet, mután csupán 5 százalékkal bővült a harmadik negyedév során a svájci luxusipari cég árbevétele éves alapon, miközben a piacok 7,6 százalékos növekedést vártak.

A Banco Santander nem mutat jelentős elmozdulást még annak ellenére, hogy a bank Egyesült Királyságban lévő divíziója 2 milliárd fontos felvásárlási ajánlatot tehet a National Australia Bank helyi egységére a Sunday Times értesülései szerint. A spanyol pénzintézet a jelenlétét szeretné erősíteni a szigetországban.

További hír, hogy 1,5 milliárd dolláros IPO-ra készül a német LEG Immobilien AG, mely a német ingatlanpiac egyik meghatározó szereplője. A tervek szerint február 1-én indulna a kereskedés a papírokkal Frankfurtban.

Ma már fontosabb makroadatra nem kell számítani, és az amerikai piacok is zárva tartanak, így nyugodtabb kereskedésre lehet felkészülni.