Hadd vegyen a bíboros is pornóújságot!

Vágólapra másolva!
Az olaszok pénztárcájában turkálna a helyi adóhivatal új, az adócsalók felkutatására hivatott rendszere. A Jövedelemmérő miatt rendőrállami módszerekkel vádolják a hatóságot.
Vágólapra másolva!

Óriási a felháborodás Olaszországban, miután az állami adóhatóság kifejlesztett egy olyan modellt, amelyben bármely háztartás adózott jövedelme összevethető az országos költési szokások jellemző mintázatával. Az adóellenőrök jelentős eltérés esetén rákérdezhetnének, hogy milyen gazdálkodással képes az adott háztartás megélni annyiból, amennyit keres - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

A Jövedelemmérő nevű modell lényege, hogy a hatóság 11 típusra osztotta a háztartásokat, majd statisztikai adatok segítségével meghatározta a regionális különbségekkel is súlyozott átlagos költési szokásokat. A modell így megmutatja, hogy például egy négytagú dél-olaszországi család jellemzően mire, mennyit költ - és ha ehhez képest jóval kevesebbet keres, számíthat az ellenőrzésre.

Az ellenzők az egykori keletnémet diktatúra módszereihez hasonlítják a fogyasztási szokásokat vizsgáló rendszert. "Nem hiszem, hogy az adóbeszedésnek együtt kellene járnia a polgári szabadságjogok lábbal tiprásával. Én olyan országban szeretnék élni, ahol egy bíboros minden hónapban vehet egy pornóújságot, és erről nem kell magyarázatot adnia az adóhivatalnak" - idézte a BBC a Corriere della Sera nevű napilap publicistáját, Piero Ostellinót.

Olaszországban évtizedek óta nagy probléma az adókerülés, egyes számítások szerint az állam minden évben 120 milliárd euró bevételtől esik el miatta. Az új rendszer bevezetését azonban a jelek szerint rosszul időzítették: a közelgő választások miatt az összes jelentős politikai erő ellene szólalt fel. Az adóhatóság ezért közölte, hogy nem a teljes népességre fogják alkalmazni, csak évente 40 ezer családot ellenőriznének így.