Szökken a jelentésre a GE - Indul a rali?

Vágólapra másolva!
A várakozásokat minimálisan meghaladó üzemi eredményt és árbevételt tett közzé a General Electric negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A hírre emelkedéssel reagál a részvény, ami ha tartós marad, akkor egy újabb csúcstámadási kísérlet első lépése is lehet a részvény technikai képe alapján.
Vágólapra másolva!

Valamivel több mint 2 százalékkal meghaladta az elemzői várakozásokat a General Electric negyedéves gyorsjelentése mind a lényeges operációk egy részvényre jutó eredménye, mind árbevétel terén. A nyugdíjjal kapcsolatos kötelezettségeket és egyéb tételeket is figyelembe véve részvényenként 38 centes profitot ért el a társaság, ami 8 százalékos növekedést jelent a megelőző év azonos időszakához képest. A speciális tételeket nem számítva közel 13 százalékos éves növekedést mutathat fel a GE.

A kellemes meglepetésre 2 százalékos emelkedéssel reagált a részvény a nyitás előtti kereskedésben. A részvény ezzel kitörni látszik az elmúlt fél évben épített szimmetrikus háromszögből. Ha a kitörés megerősítést nyer, akkor a lendület akár a 23 dollár feletti csúcs szintjéig is elrepítheti a részvényt. A felfelé történő kitörésre utal, hogy az árfolyam kétszer is fel tudott pattani a 200 napos mozgóátlagról és a 20,2 dollárnál lévő masszív támaszról, januárban pedig csak egy futó fals letörés erejéig nézett be az 50 napos mozgóátlag alá. A csúcs legyőzésével akár 2008 óa nem látott szintekre emelkedhetne az árfolyam, ami további szárnyalás előtt nyithat utat.

General Electric (NYSE)