Nyáron ad pénzt az állam a minimálbérre

Vágólapra másolva!
A Világgazdaság szerint márciustól igényelhetnek támogatást a tizenegy veszélyeztetett ágazatban lévő cégek a minimálbéremelés finanszírozására, és júniusban kaphatják meg a pénzt.
Vágólapra másolva!

A költségvetési törvény módosítása után márciustól nyílik lehetőség a minimálbér-támogatások kérelmezésére, az összeget júniusban kaphatják meg a tizenegy veszélyeztetett ágazat munkaadói - írja a Világgazdaság a birtokába jutott nemzetgazdasági minisztériumi tervezetre hivatkozva.

A munkaügyi központoknál a támogatás azon munkavállalók után is igényelhető lesz, akikre tekintettel a munkahelyvédelmi akciótervben meghatározott, illetve bérkompenzációs adókedvezményt vesznek igényben. A kapott pénzzel a tervek szerint augusztus 31-ig kell majd elszámolni.

A támogatási igénynek nincs alsó határa, azokat egyszerűsítve bírálják majd el, vagyis a kérelem formai ellenőrzése mellett tartalmilag azt ellenőrzik, hogy a kötelező béremelés hathavi költségének egy főre jutó összege nem lehet nagyobb 46 260 forintnál. A támogatást az érintett munkaadók egy összegben kapják majd meg.