Nem lett népszerű a kormány új adója

Vágólapra másolva!
Több százezren választhatták volna, de még tízezer vállalkozásnak sem kellett a kormány új adója, a kiva.
Vágólapra másolva!

A tízezret sem érte el azon vállalkozások száma, akik a kormány új adóját, a kisvállalati adót választották, derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.

A kisvállalati adót, a kivát azok a legfeljebb 25 főt foglalkoztató vállalkozások választhatták a január 15-i határidőig, amelyeknek éves bevétele nem éri el a félmilliárd forintot. A 16 százalékos adót lényegében a nyereségre és a bérköltségre vetik ki, az adóval pedig a társasági adó és a magánszemélyek utáni közterhek alól mentesül a cég, és egy fix, telephelyenként 2,5 millió forinttal az iparűzési adót is meg lehet váltani.

A kormány nagy reményeket fűzött a kivához. Bár soha nem mondtak konkrét számot, hogy hány vállalkozás átjelentkezésében bíznak, a kidolgozásakor azt kommunikálták, hogy nagy könnyebbséget jelent ez sok cégnek.

Nem tudható pontosan, hány vállalkozás választhatta volna elméletileg a kivát, hiába próbáltuk ezt megtudni az adóhatóságtól, az az NGM-hez irányított, az NGM pedig erre irányuló kérdésünkre nem válaszolt. A közleményükben csak annyi van, hogy "a tárca becslései szerint több százezer vállalkozásnak nyújt kedvezőbb adózási feltételeket" a kiva. Ez az összes, 25 fő alatti dolgozói létszámmal működő vállalkozást takarja, ezen belül a legalább öt főt alkalmazó cégek száma 40-50 ezer között van. Ezeket alapul véve a közel tízezer kivázót aligha lehet sikertörténetként kommunikálni. Ráadásul a jelentkezési határidő eredetileg december 20. volt, ezt hosszabbították meg közel egy hónappal.

Nem ez az első eset, hogy ebben a ciklusban a kormány egy adóötlete nem vált be, hiába is fűzött hozzá nagy reményeket a kabinet. A söralátét-méretű adóbevallástól azt várták, hogy lesz több mint egymillió ember, aki 2012-ben ezt választja, ám kiderült, még húszezren sem kérték.