Felest és energiaitalt is árulnának a trafikosok

Vágólapra másolva!
A dohánykereskedők azt szeretnék, hogy a dohánytermékekeken és a sorsjegyeken kívül égetett szeszes italokat, ásványvizet, energiaitalokat és újságot is árulhatnának. 
Vágólapra másolva!

Javaslatot tett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a kormánynak, hogy bővítsék a jövőben a nemzeti trafikokban árusítható termékek körét. A parlament tavaly december közepén fogadta el a trafiktörvényt, amelyenek értelmében július 1-től állami monopólium lesz a dohánytermékek árusítása, és csak trafikokban lehet majd hozzájutni ezekhez a termékekhez. A trafikokban a cigaretta mellett lottót és sorsjegyet is lehet majd venni.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. javaslata szerint ezek mellé kerülhetne a polcokra a hírlap, égetett szesz, kávé, energiaital, üdítő és ásványvíz is. A közleményük szerint azért javasolják ezt, hogy a trafikosok hosszú távon is versenyképesek lehessenek a piacon.

A Napi Gazdaság korábban arról írt, hogy a dohánybolt-üzemeltetésben van pénz, ám négy-öt egység kell ahhoz, hogy gazdaságosan működjön az értékesítés. Az igazi haszon e szám felett van, azt viszont csak strómanokon keresztül lehet működtetni. Az [origo] is felkeresett budapesti trafikosokat, többen azt mondták, hogy egy boltból nem lehet majd megélni. "Aki ezt kitalálta, annak kellene beülnie ide. A haszonkulcs minimális. Néhány százalékot lehet egy-egy cigarettán keresni" - mondta Sáringer Ferencné, a budapesti Király utca 73. alatti trafik tulajdonos-eladója.