Új csúcsra húzták a japán tőzsdét

Vágólapra másolva!
Vegyes teljesítményt mutattak az ázsiai részvényindexek, az emelkedést eddig vezető japán és kínai piac azonban újabb magasságokat tudott meghódítani. A Nikkei 225 index 2010 áprilisa óta nem látott szintekre kapaszkodott a november közepe óta tartó hegymenet hatására. Az exportorientált cégek még jól szerepeltek annak ellenére is, hogy a japán gazdasági miniszter kijelentéseinek hatására a jen árfolyama már erősödött. Amerikában nem mutattak jelentős elmozdulást az indexek, a befektetők továbbra is valószínűleg a gyorsjelentési szezon "igazi bepörgésére várhatnak". A Nasdaq viszont kisebb lemaradásban mozgott társaihoz képest az Apple gyengébb szereplése miatt. A technológiai óriás ugyanis 11 hónapos mélypontjára került tegnap, miután a cég alaposan visszavágta az iPhone-ba építendő kijelzők megrendeléseit, ami a termék iránti csökkenő kereslettel magyarázható.
Vágólapra másolva!

Vegyesfelvágott Ázsiában

Vegyes teljesítményt mutattak ma reggel a főbb ázsiai részvénypiacok. A két leginkább figyelt, és az utóbbi időszakban legforróbbnak számító kínai és japán részvénypiac tovább folytatta menetelését, miközben az ausztrálok vagy dél koreaiak lefele tartottak.

Forrás: [origo]

A japán részvényindex november közepe óta tartó töretlen emelkedéssel most újabb, 2010 áprilisa óta nem látott magasságba kapaszkodott a hosszú hétvégét követően. A hegymenet hátterében az új japán kormány lépései állnak, melyek a gazdasági növekedés serkentését és a defláció rémével való leszámolást tűzte zászlajára. A jen árfolyama is hatalmasat gyengült a lazább jegybanki politikát szorgalmazó jelzések hatására, ami jót tett a japán exportorientált cégek árolyamának.

A Nikkei 225 index (pont)

Bár ma hajnalban a jen árfolyama már erősödött a japán gazdasági miniszter kijelentéseinek hatására - melyek szerint a fizetőeszköz gyengülése egy bizonyos ponton túl már inkább káros lehet az ország számára -, az exportorientált cégek papírjai még képesek voltak további magasságok meghódítására.

A hasonlóan forró ázsiai sztorinak számító kínai részvények is emelkedtek a mai kereskedésben, bár a hongkongi piacon már kisebb csökkenés bontakozott ki, köszönhetően talán az utóbbi időszak igen jelentős külföldi tőkebeáramlásának is. A kínai belső piaci részvények tavaly sokáig az egyik leggyengébb teljesítményt mutatták a növekedési félelmek miatt, melyeket a gazdaságpolitikai stimulusoknak köszönhetően a tavalyi negyedik negyedévre már sikerülhetett levetkőzni.

A Shanghai Composite index (pont)

Ázsiában a nagy vesztesnek olyan Apple beszállítók számítottak, mint a Sharp, vagy a TDK, miután az amerikai óriás az iPhone-ba építendő kijelzők megrendeléseit alaposan csökkentette.

Az Apple miatt lemaradt a Nasdaq

Többnyire stagnálást mutattak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, mivel valószínűleg a befektetők továbbra is a partvonalon kívül maradnak a gyorsjelentési szezon "bepörgése" előtt.

A vételi kedvet nem igazán támogatta Timothy Geithner leköszönő pénzügyminiszter azon nyilatkozata sem, mely szerint csupán február közepéig vagy március elejéig elegendők azok az intézkedések, melyet az adósságplafon életbelépését el tudják halasztani. Ha nem sikerül megállapodni az adósságplafon megemeléséről, az komoly gazdasági következményekkel járhat.

Ezen túl a piaci szereplők Ben Bernanke piaczárás utáni beszédére is várhattak, ahol a Fed elnöke az adósságplafon kérdésében is kifejtette véleményét. Beszédében a politikusokat sürgette, hogy állapodjanak meg mielőbb az adósságplafon megemeléséről, és elmondta,hogy a komoly kiadáscsökkentés gyengítheti a növekedést. A munkaerőpiacon a Fed elnöke szerint láthatók a javulás jelei, de még van mit tenni. Bernanke jelezte, ő nem számít komolyabb inflációra a jelenleg futó programok miatt.

Ezek után egyedüli növekedésre a Dow Jones volt képes, mely 0,1 százalékkal került feljebb. Az S&P 500 0,1 százalékot csökkent, míg a Nasdaq-ot az Apple nagyobb zuhanása húzta lejjebb, mely végül 0,3 százalékos mínuszban állapodott meg.

Forrás: [origo]

Az Apple ugyanis több mint 3,5 százalékot veszített értékéből, melynek hátterében az állhat, hogy a cég alaposan visszafogja az iPhone készülékek egyik alkatrészének a megrendeléseit a termék iránti vártnál alacsonyabb keresletre hivatkozva. A részvények 11 hónapos mélypontjukon fejezték be a kereskedést.

Apple árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]

A legnagyobb komponensének esésének következtében a technológiai szektor a lemaradók táborát erősítette. A szektoron nem tudott segíteni a Dell remek teljesítménye sem, a cég részvényei 13 százalékot drágultak, mivel a Bloomberg arról számolt be, hogy kockázati tőketársaságok a vállalat felvásárlását tervezik és kivinnék a tőzsdéről is. A kivásárlás hírére a Hewlett-Packard is jól reagált, közel 5 százalékot emelkedett

Forrás: [origo]

A pénzügyi szektort többek között a JPMorgan 0,6 százalékos esése húzta lejjebb, miután az amerikai banki felügyelet figyelmeztette a vállalatot, hogy változtasson a pénzmosás ellenni szabályokon és erősítse meg az átláthatóságot a tavalyi, 6,2 milliárd dolláros kereskedési veszteség miatt.

5,8 százalékot esett piaczárás után a Lululemon (NYSE), mivel a negyedik negyedévre kevesebb árbevételre számít a jóga és torna ruhákat, eszközöket gyártó társaság, mint a piac. 475-480 millió dollár lehet a negyedik negyedéves árbevételt (várt: 489,4 millió dollár), míg az EPS 74 cent lehet (várt: 74 cent, korábbi prognózis a cégtől: 71-73 cent).

A Research in Motion-nak viszont jó napja volt, 11 százalékos pluszban zárt a papír, mivel a Reuters szerint a befektetők optimisták a január 30-án bemutatandó új BlackBerry okostelefonnal kapcsolatban.

A mai makroadatok közül érdemes lesz figyelni a New-York-i feldolgozóipari menedzserindex januári alakulására, valaminta decemberi kiskereskedelmi forgalom és termelői árindex közzétételére is.

Ezen kívül a Lennar számaival folytatódik a gyorsjelentési szezon is.