Dolgozói 25 százalékát is lapátra teheti a platinagyártó óriás

Vágólapra másolva!
Csökkenti platina kitermelését a világ legnagyobb bányaipari cégének, az Anglo American-nek az érdekeltségébe tartozó Anglo American Platinum, miután növekvő kitermelési költségekre és visszaeső keresletre számít ebben az évben. A döntés miatt 14 ezer embert bocsátanak el, melynek nagy része a már amúgy is forrongó Rustenburg városát fogja érinteni, ahol a korábbi lázongások már számos emberéletet követeltek. A befektetők egyelőre jól fogadták a bejelentést, az Anglo American részvényei kisebb pluszban forognak.
Vágólapra másolva!

Az Anglo American Platinum a termelésének felfüggesztésére kényszerül számos dél-afrikai bányájában, hogy csökkentse költségeit és újra profitot tudjon termelni, miután jelentősen visszaeső keresletre és növekvő kitermelési költségekre számítanak ebben az évben. A platina bányáaszatot emiatt évi 400 ezer unciával csökkentik, ami után évi 2,1-2,3 millió uncia teljesítményre lesznek képesek.

A világ legnagyobb platina termelőjének, az Anglo American csoportjába tartozó Anglo American Platinum a világ platina termelésének mintegy 40 százalékát adja, és közölték, hogy a döntésük miatt 14 ezer embert kénytelenek elbocsátani. Az alkalmazottak "lapátra tétele" leginkább a már amúgy is forrongó Rustenburg városát fogja érinteni, ahol a munkások lázongása számos halálos áldozatot követelt 2012 végén.

Dél-Afrikában ugyanis számos bányavállalat alkalmazottja kezdett tiltakozásokba a tavalyi év második felében, miután a cégeknek vissza kellett fogniuk működésüket a gyenge kereslet miatt. A másik platinatermelőnél, a Lonmin PLC-nél kitört sztrájkok során például 34 ember vesztette életét. A munkabeszüntetések miatt a bányavállalatok platinatermelése több ezer unciával esett vissza.

A cég elmondása szerint egyes bányáik már régóta veszteséggel termelnek, ami a növekvő költségek és csökkenő kereslet miatt hosszútávon már nem tartható fenn tovább. A lépéssel várhatóan 44,9 millió dollárt fognak évente megtakarítani.

Az Anglo American részvényei egyelőre jól reagáltak a hírekre, ugyanis 0,7 százalékos pluszban forognak a londoni tőzsdén.

Anglo American árfolyama (LSE)

Forrás: [origo]