Itt a forintgyengítő spekulánsprofesszor - Milyen kedves ember!

Vágólapra másolva!
Értetlenül állunk a Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleménye előtt, miszerint Nouriel Roubini személyesen felelne a forint múlt heti gyengüléséért, amivel héthónapos mélypontra esett az euróval szemben. Pedig Nouriel Roubini a maga bájos szakmai hírneve mellett ismert társasági figura és állítólag elbájoló ember, nem mintha ez sokat számítana, hiszen feltehetőleg nem ő írta az ötletet, ami egyébként pedig nem gyengítette a forintot.
Vágólapra másolva!

Az Investor.hu hasábjain is megírtuk hétfőn, hogy az NGM több napnyi fejtörés után végre megfejtette, hogy ki a felelős a forint előző heti gyengüléséért: a Dr. Doomként (azaz Balsors Doktorként) elhíresült Nouriel Roubini, a New York-i Stern Business School professzora, az IMF, a Fed és a Világbank tanácsadója, világszerte ismert és (meglehetősen sok helyen) elismert közgazdász. Személyesen.

Az NGM szerint ugyanis a professzor a saját nevével fémjelzett Roubini Global Economics tanácsadócég saját kezűleg írt hírlevelében kedden a forint shortolására szólított fel (amíg meg nem születik az IMF-megállapodás), amire aztán csütörtökön - nem Matolcsy György Heti Válaszban megjelent írására - elkezdett gyengülni a forint. Mert akcióba léptek a spekulánsok, és nem mert Magyarország gazdasági minisztere lényegében leírta, hogy szerinte gyengülnie kellene a forintnak.

Az NGM mai közleménye:

Az elmúlt hét keddjén Nouriel Roubini, a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi elemzője, szokásos hírlevelének előfizetői részére a következő befektetői tanácsot küldte: "Amíg Magyarország kormánya alá nem írja az új IMF megállapodást, addig a forint shortolását javasoljuk." Vagyis ezzel a mondattal jelezte, hogy a befektetőknek a forint gyengülésére kell játszaniuk.

A csütörtökön megindult árfolyamesés alapján úgy tűnik, hogy a spekulánsok megfogadták Roubini tanácsát és a szerdai felkészülés után megkezdték a forint elleni támadást.

Egyértelművé vált tehát, hogy nem a nemzetgazdasági miniszter cikke miatt gyengül a hét közepe óta a forint, hanem - ahogy az a spekulánsokra oly jellemző - ők csupán egy ürügyet kerestek, ami mögé elrejthették támadásukat.



De egyelőre ne is foglalkozzunk mindezzel! Hát ez a kedves, mosolygós, láthatóan társaságkedvelő ember tényleg úgy néz ki, mint aki bedöntené a forintot szívesen? Látunk gonoszságot, vagy akárcsak a gondterheltségnek minimális jelét is az arcán? Ugye, hogy nem!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Nouriel Roubini gyakran látható (közgazdász) hölgyek társaságában

Szeressük a shortosokat!

Mielőtt túlságosan elvesznénk az iróniában, érdemes pár mondatban rendbe szedni az NGM közleményét, és legelőször szögezzük le: nem Nouriel Roubini, és még csak nem is az ő ügyfelei gyengítették a forintot, bár kétségtelenül kereshetett rajta egyikük-másikuk. Az ilyen kapcsolat ugyanis soha nem úgy működik, hogy a mágus kiadja a varázsigét, az ügyfelek pedig szolgai módon lemásolják a szavait. Annál is inkább, mivel igen kicsi a valószínűsége, hogy Roubini személyesen vetette papírra a kereskedési ajánlást.

Egy eszköz gyengülésére játszó short pozíciók ráadásul a laikusok szemében ugyan könnyen állíthatók be ártó szándékú, gonosz lépésnek, de erről szó sincs. A short pozíciók a piac természetes részét képezik, sőt, egyenesen elengedhetetlenül fontosak egy piac normális működéséhez.

A shortoló spekuláns ugyanis nagyon nagy általánosságban elad egy eszközt, ami nem az övé, legfeljebb kölcsönvette (a forint esetében történetesen forintot vett kölcsön igen magas kamaton), így ahhoz, hogy a később a jogos tulajdonosának ezt az eszközt visszaadhassa, muszáj visszavásárolnia a piacon. Reményei szerint ezt alacsonyabb áron teheti majd meg, de mindenképpen megteszi, azaz előbb-utóbb, de inkább előbb vevőként fog megjelenni.

Ezzel szemben azok a tisztes, becsületes befektetők, akik az adott eszköz árfolyamának emelkedésére, erősödésre játszottak, miután kiszálltak, soha nem kötelesek visszaszállni, ők tehát csupán eladóként vannak jelen a vészterhes időkben. Ha kellően sokan akarnak kiszállni, akkor bizony hatalmas gyengülést okozhatnak anélkül, hogy bárki szembe menne ezzel a folyamattal. Na, az az igazi baj, ezt kell elkerülni, a shortosok nem számítanak.

Lehet még gyengülés

Nem akarjuk kijelenteni, hogy csak egyik vagy másik csoport okozta volna a forint múlt heti gyengülését, mert egy piacon - még ha néha olyan döcögve működik is, mint a forint piaca - ezek a szereplők vegyesen vannak jelen (és főként érdekes a short és long értelmezése a devizapiacon, ami lényegében nulla összegű játék, azaz egy long pozíció a devizapár másik tagjával szembeni short pozíciót is jelent, és vica versa). És nincs egy közös spekuláns levelezőlistájuk, ahol eldöntik, merre spekulálják odébb a forintot vagy bármi mást, akármi szeretne is hinni vagy elhitetni az NGM.

Ahogy korábbi elemzéseinkben is leírtuk, a forint gyengülése felé több fontos fundamentális tényező, és láthatóan maga a kormányzati kommunikáció is hat. A technikai kép alapján a múlt heti kitöréssel együtt nem kizárt, hogy rövid-középtávon a 300-305 forintos szinteket is elérjük az euróval szemben, és ezt semmilyen módon nem akadályozza, ha az ország gazdasági minisztériuma a fél világ előtt teszi nevetségessé magát a maihoz hasonló szükségtelen és megalapozatlan közleményekkel.

EURHUF (napi grafikon)

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]