Vasúti járműjavítót államosítana a kormány

Vágólapra másolva!
Újabb államosítás lehetősége foglalkoztatja a kormányt a Népszabadság értesülése szerint. A cél a Bombardier Dunakeszin lévő vasúti járműjavítója, amely veszteséges, de a tulajdonos a jelek szerint nem szabadulna tőle mindenáron.
Vágólapra másolva!

A kormány azt tervezi, hogy megvásárolja a Bombardier vasúti járműjavítójának többségi részesedését - írja a pénteki Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy az állam ajánlatában az áll: a kanadai-német tulajdonosok tartsanak meg egy kisebb üzletrészt, adjanak át néhány gyártási jogot, és hozzanak munkát. Cserébe az állam jelképes áron átveszi a társaság többségi irányítását.

A MÁV és a dolgozók kisebbségi üzletrészeit az üzlet nem érintené. Ezek az elképzelések állítólag egyelőre nem nyerték meg a járműjavító főtulajdonosának tetszését, mert ahogy máshol, Magyarországon sem akar kisebbségi tulajdonos lenni, és a gyártási jogait is megtartaná.

Tény azonban, hogy a cég nem áll jól, a 2012-es üzleti évet 800 milliós veszteséggel zárta, az ideire félmilliárdos mínusz szerepel az üzleti tervben. A megrendelései lassan elfogynak, így elképzelhető, hogy 460 alkalmazottjának kétharmadát hamarosan el kell küldenie - írja a Népszabadság.

Az Orbán-kormány a hivatalba lépése óta számos államosítást hajtott végre, többségüket ebben a cikkünkben megtalálja.