Könnyen jutottunk pénzhez

Vágólapra másolva!
Olcsóbban és több hitelt tudott felvenni a magyar állam, mint tervezte, így összesen több mint 70 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Magas túljegyzésre a meghirdetett összeg bő másfélszeresét értékesítette csökkenő hozammal a 3, 5 és 10 éves kötvényből az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.

Az ÁKK hároméves lejáratra a megszokott 20 milliárd forint értékben vitt aukcióra kötvényt, de ennél 10 milliárd forinttal többet értékesített. A három év múlva lejáró papírra ugyanis az elsődleges forgalmazóktól majdnem ötszörös ajánlat érkezett, amelyekből az ÁKK 30 milliárd forintnyit fogadott el.

A magas érdeklődés a hozamok csökkenésével is járt. (A hozam gyakorlatilag a kamat, amelyet a magyar állami fizet. Minél kevésbé tekintenek kockázatosan egy országot a befektetők, annál alacsonyabb a hozam.) Az aukción kialakult 5,57 százalékos hároméves hozam 8 bázisponttal marad el az előző, december 13-i aukció 5,65 százalékos átlaghozamától és két bázisponttal a másodpiacon szerdán kialakult 5,59 százalékos 3 éves referenciahozamtól.

Ötéves lejáratú kötvényből is a megszokott összeget, 15 milliárd forintot vitt aukcióra az ÁKK, de a meghirdetettnél 7,5 milliárddal többet fogadott el, miután 48,084 milliárd forintra kapott ajánlatot. Ezekből is csökkenő hozammal 22,5 milliárd forintért értékesített az ÁKK.

Az aukción 5,75 százalékos átlaghozam alakult ki az ötéves kötvényre, 29 bázisponttal alacsonyabb a négy héttel ezelőtti előző aukció 6,04 százalékos átlagánál, és hét bázisponttal alacsonyabb az 5 éves kötvényre szerdán a másodpiacon kialakult 5,82 százalékos referenciahozamnál.

Az ÁKK a tízéves lejáratból a megszokott 10 milliárdnál magasabb összeget, 12 milliárd forintot vitt aukcióra, amelyre 37,425 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Így az ÁKK 6 milliárd forinttal magasabb összeget, 18 milliárd forintot értékesített.

Az aukción az előző, november 29-i aukció átlaghozamánál 82 bázisponttal alacsonyabb, 6,00 százalékos átlaghozam alakult ki, amely 12 bázisponttal volt a tízéves lejárat 6,12 százalékos szerdai másodpiaci referenciahozama alatt.