Gyuris: csökkenhetne jövőre a bankadó

Vágólapra másolva!
Gyuris Dániel szerint van arra lehetőség, hogy 2014-től kisebb legyen a bankadó mértéke. Amennyiben Magyarország idén kikerül az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, úgy a hiánycél tartásának mindent felülíró céljain túl új növekedési lehetőségek nyílhatnának, a bankok hitelezés fordított összegei akár a bankadó mértékét is csökkenthetnék. A kormányzati szándék megvan, a hivatalos döntésre azonban még várni kell, de egyes források szerint a legvégletesebb esetekben a bankadó mértéke akár hetven százalékkal is csökkenthető lenne.
Vágólapra másolva!

Gyuris: csökkenhet a bankadó

Több fronton is folytatnak egyeztetéseket a bankok a kormányzattal, melyek közül az egyik az önkormányzati adósságrendezéssel kapcsolatos beszélgetés, mondta a Bankszövetség megbízott elnöke az Indexnek. A kormánnyal abban állapodtak meg, hogy minden önkormányzat helyzetét egyedileg értékelheti az őt hitelező bank. Nagy helyi adósságokat az önkormányzati cégek halmoztak fel, miközben a kormány csak az önkormányzatok adósságait vette át. Ezeket az adósságrendezés nem érinti, ezeken a területeken a kormány teret enged a kétoldalú egyeztetéseknek.

Idén lezárulhat a túlzottdeficit-eljárás, ami miatt jelenleg a hiánycél tartása minden mást felülír. Ha ez megtörténik, úgy a szorítás is enyhülhetne idén és új növekedési lehetőségek nyílhatnának meg. Gyuris szerint könnyen elképzelhető, hogy például a 2014-es bankadót csökkentenék a hitelezésre fordított összegek növelésével. Az így élénkülő növekedés és emelkedő adóbevételek helyettesíthetnék a banki különadó miatti terheket.

Gyuris elmondása szerint a fizetési gondokkal küzdő és tartalékok nélkül élő ügyfélkörnek körülbelül a fele belépett már az árfolyamgát rendszerébe.

Kormányzati szándék van, hivatalos döntés még nincs

A Népszabadság információi egybevágnak Gyuris Dániel szavaival, hiszen azok szerint kormányzati szándék van rá, hivatalos döntés azonban még nincs azzal kapcsolatban, hogy milyen hitelezésbővítésnél mekkora adókedvezmény járhatna. A lap Fideszes forrása szerint a legvégletesebb verzió szerint a bankadó mértéke akár hetven százalékkal is csökkenthető lenne. A kormány azonban a márciusi jegybankelnök váltást követően más eszközöket is bevethetne a hitelezés élénkítésére, a lehetőségek között merült fel a bankok kötelező tartalékrátája után fizetett kamat megváltoztatása, illetve a jegybanknál elhelyezett pénzállomány felső határának korlátozása.

Volt már rá ígéret

A kormány tavaly év végéhez közeledve döntött arról, hogy a bankadót nemcsak idén, de lényegében a következő évek mindegyikében az eredeti - éves 144 milliárd forint körüli - összeg szerint fogja a rendszerben hagyni. Nagy negatív meglepetés volt ez, hiszen a korábbi ígéretek szerint a bankadót 2013-ban megfelezték volna, a későbbiekben pedig közelítették volna annak értékét az alacsonyabb, uniós országokban megfigyelhető szintek felé. A tavalyi hidegzuhanyt követően valamelyest puhulni látszik a kormány álláspontja, ami a hazai bankok számára is a kisebb fellélegzés ígéretével kecsegtethet.