Az orosz telekom óriás után kapkodnak a profik

Vágólapra másolva!
Egyre felkapottabb vállalat az elemzők körében a második legnagyobb orosz telekommunikációs cég, a MegaFon, melynek értékpapírjai tavaly novemberben debütáltak a parketten. A minap 4 elemzői ajánlás is érkezett felülsúlyozást és vételt megfogalmazva. A szakértők célárfolyama jelenleg bőven kétszámjegyű felértékelődéssel kecsegtet, aminek köszönhetően történelmi csúcsra futott a kurzus a mai kereskedés során.
Vágólapra másolva!

Négy elemzői ajánlás is érkezett a mai kereskedés során a tőzsdén nemrégiben debütáló MegaFonra. A második legnagyobb orosz telekomcég papírjára ezúttal a Credit Suisse, a Morgan Stanley és a Barclays is felülsúlyozási ajánlást fogalmazott meg a Goldman Sachs vételi ajánlásával mellett. A ma közétett elemzői célárfolyamok a 29-31,7 dolláros sávban szóródnak, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest még mindig 18-29 százalékos növekedési potenciállal kecsegtetnek.

A vállalat követését december 7-én elsőként a Gabelli & Co. kezdte meg, azóta pedig 8 további elemzőház csatlakozott a MegaFon megfigyeléséhez. A szakértők becsléseiből számított átlagos célárfolyam 28,42 dollár, ami alapján több mint 15 százalékos felértékelődési potenciált rejteget a papír.

Röviden a MegaFon sztoriról

  • November 28-án debütált a tőzsdén az ügyfélszám alapján második legnagyobb orosz telekommunikációs cég, a MegaFon. Ezt megelőzően nem volt túl sikeres a részvények értékesítése, miután a kibocsátási ár 20 dolláron alakult ki, ami a menedzsment által meghatározott 20-25 dolláros sáv aljának felel meg.
  • 15 százaléknyi részvény cserélt gazdát a kibocsátási eljárás során, melyet a második számú tulajdonos, a finn-svéd TeliaSonera és a MegaFon értékesített saját részvényeiből. A leggazdagabb orosz oligarcha, Alisher Usmanov kapva-kapott az alkalmon és tovább növelte részesedését 55,8 százalékra.
  • A kibocsátás óta csaknem negyedével emelkedett a MegaFon árfolyama, aminek a mozgatórugója lehetett, hogy a részvény bekerült az MSCI Russia indexbe, valamint a vállalat kedvező kilátásait alátámasztotta a vezérigazgató is, aki 1,25 százalékos részesedést vásárolt a telekomcégben december végén.
  • Jelentős potenciál mutatkozik az mobil adatszolgáltatás növekedésében Oroszországban, ugyanis jelenleg igen alacsony a helyi okostelefon penetráció. Ennek emelkedése pedig nem csak az árbevételt, hanem a profitabilitást is pozitívan érintené.


Egyaránt november 28-án indult meg a kereskedés a MegaFon részvényeivel Moszkvában, illetve GDR-jeivel Londonban. A kibocsátási ár 20 dolláron alakult ki, ami a menedzsment által előre meghatározott 20-25 dolláros sáv aljával vág egybe. Ugyanakkor jelenleg az árfolyam már majdnem elérte a 25 dolláros szintet, ami alapján mégis vonzó papírnak tartják a MegaFont a befektetők.

Forrás: [origo]

A MegaFon a 20 dolláros kibocsátási árhoz képest jócskán felülteljesítette az európai telekommunikációs szektort lefedő Bloomberg Europe Telecommunication Service Indexet a tőzsdei debütálás óta. Az orosz telekompapír kicsit több mint egy hónap alatt 23,4 százalékot emelkedett tegnapig, míg a szektorindex csupán 3,7 százalékkal került feljebb. Ma már 24,73 dolláros történelmi magasságokban is járt a MegaFon GDR-je a londoni parketten. Az orosz telekomcéghez hasonló pályát járt be a legnagyobb kazah telekomcég, a Kcell is, amely szintén nemrégiben lépett a londoni parkettre, közös anyavállalatuk, a TeliaSonera lévén.

Forrás: [origo]