Dolgozói megfigyelésével vádolják a német Aldit

Vágólapra másolva!
Bár az áruház határozottan tagadja, hogy ilyesmi történt volna, a német Aldi által korábban alkalmazott magánnyomozó szerint részben az volt a feladata, hogy megfigyelje a dolgozókat, azok magánéletét, pénzügyeit.
Vágólapra másolva!

Egy, az áruház által korábban foglalkoztatott magánnyomozó szerint kémkedett az Aldi a saját dolgozói után - írta a Spiegelre hivatkozó Thelocal.de. Az Aldi tagadta, hogy így tett volna.

A nyomozó részletesen elmondta a Spiegelnek, hogy mi volt a feladata az áruháznál. Azt mondta, a bolti lopások mellett a dolgozók megfigyelését is el kellett látnia.

Három éve az Aldi dornstadti vezetése arra kérte fel, hogy apró mobil kamerákat helyezzen el az alkalmazottak öltözőjébe. Ő megtagadta a kérést, erre azzal fenyegették, hogy elveszik a megbízását.

"Az volt a feladatom, hogy jelentsem az összes szabálytalanságot" - mondta a Spiegelnek a nyomozó. Állítása szerint arról is bekellett számolnia, ha egy dolgozó túl lassan végezte a feladatát, sőt arról is, ha viszonyba kerültek egymással. A nyomozó szerint a dolgozók pénzügyi helyzetéről is kellett beszélnie, ha hozzájutott információkhoz.

Az Aldi tagadta, hogy ilyen történt volna. Azt közölték, hogy a nyomozóval kötött szerződés határozottan tiltotta, hogy a dolgozókat megfigyeljék. Nem is adtak utasítást arra, hogy a szabálytalanságokat jelentse.

Az Aldi versenytársát, a Lidlt 2008-ban vádolták meg azzal, hogy megfigyelteti a dolgozókat. Azóta az Aldit is érik időnként hasonló vádak.