Valóra válhat Berlusconi rémálma: Eladhatják az Alitaliát

Vágólapra másolva!
A nyár végéig megszerezheti az Alitalia maradék 75 százalékát is az AirFrance-KLM légitársaság, amiben már 25 százalékos részesedéssel rendelkeznek az olasz Il Messaggero napilap szerint. Az ügylet létrejöttével Olaszország elveszítheti nemzeti légitársaságát, amit korábban már heves tiltakozás mellett egyszer már megakadályozott Silvio Berlusconi, korábbi miniszterelnök. Később az Air France-KLM cáfolta a felvásárlási pletykákat a Reuters szerint.
Vágólapra másolva!

Előrehaladott tárgyalásokat folytat az Air France-KLM légitársaság az Alitalia nyárig történő átvételének ügyében az olasz Il Messaggero újság információi szerint.

Az Alitaliát a CAI konzorcium birtokolja, mely 2008-ban vette meg a csődben lévő vállalatot. A CAI viszont már részben az Air France-KLM tulajdonában van, mely a befektetési társaságon keresztül 25 százalékos részesedéssel rendelkezik Alitaliában 2009 januárja óta. A francia-holland légitársaságnál korábban úgy tervezték, hogy 2014-ig veszik át az Alitaliát opciók lehívása révén, de ezen a terven módosíthattak a legfrissebb értesülések alapján.

2008-ban 1 milliárd euróért vette át a CAI konzorcium a légitársaságot. Az Air France-KLM pedig mintegy 20 százalékos prémiumot fizethet az akkori árhoz képest a források szerint. Az Alitalai részvényesei a január 12-én lejáró korlátozási időszak (lock-up) lejártával tudnak túladni a papírjaikon.

Silvio Berlusconi, korábbi olasz miniszterelnök mindenesetre jelezte, továbbra is ellenzi az ügylet létrejöttét. Kormányzása idején már megfúrta az Air France-KLM utolsó, az Alitalia átvételére tett kísérletét. Elmondása szerint Olaszország nem engedheti meg magának, hogy ne legyen saját légitársasága. Az üzlet általa történő meghiúsulásának a veszélye viszont most nem fenyeget, tekintve, hogy a közvéleménykutatási adatok szerint is alacsony a támogatottsága (mindössze 10 százalék) a február végi olasz választások előtt.

Az Alitalia a harmadik negyedévben 27 millió eurós nyereségről számolt be, ami jelentősen alacsonyabb az egy évvel korábbi 70 millió eurónál. A cég nettó adóssága 923 millió euróra nőtt ebben az időszakban, ami 61 millió euróval haladja meg az előző negyedévit.

A hír megjelenése után néhány órával az Air France-KLM cáfolta a felvásárlási pletykákat, mindenesetre a részvény 2,5 százalékos pluszban.

Air France-KLM árfolyama (Euronext Párizs, euró)

Forrás: [origo]