Vágólapra másolva!
Az amerikai Fed tegnap esti jegyzőkönyve az európai piacokon is kissé borongóssá teheti a hangulatot, mivel enyhe mínuszba kerültek nyitás után a vezető részvényindexek. A BUX viszont újra felülteljesíti a szomszédos piacokat, és a Magyar Telekom és a Richter segítségével kisebb pluszban mozog. Nagy mozgás azonban az itthoni börzén sincs, a tegnapi záróértéke körül mocorog a vezető benchmark. Olvassa el reggeli amerikai és ázsiai piaci összefoglalónkat is: Elvonóra küldi a FED a piacokat
Vágólapra másolva!

Újabb csapás érheti a Magyar Telekomot

Az európai piacokhoz hasonlóan kisebb mínuszban indította a napot a magyar részvényindex, melyet gyorsan korrigált, és már minimálisan tegnapi záróértéke felett mozog a BUX, amivel újra felülteljesíti régiós társait.

A délelőtt közzétett magyar munkanélküliségi ráta nem okozott meglepetést, mivel a vártnak megfelelően 10,6 százalékon alakult a novemberi értéke az előző havi 10,5 százalék után.

Forrás: [origo]

A magyar részvényindex elsősorban a Magyar Telekomnak és a Richternek köszönheti jó teljesítményét. A telekomcég részvényei fél százalékos pluszban forognak annak ellenére, hogy több milliárd forinttal csökkentheti a cég bevételét, ha a kormány január után újabb 10 százalékos rezsicsökkentést hagy jóvá - írja a Portfolio.hu. A gócpont az energia kiskereskedelmi üzletág, melyet 2010 második felében indított útjára a telekomcég az ügyfelek megtartása és azok szerzése végett. A tevékenység egyelőre még EBITDA szinten is veszteséges, egy újabb rezsicsökkentés pedig meg is kérdőjelezhetné a már jelenleg is veszteséges tevékenységet.

A gyógyszerpapír 0,4 százalékot drágultak. Rajtuk kívül a MOL is jól mozog, 0,3 százalékot erősödött eddig. Velük szemben az OTP 0,7 százalékot, az Egis pedig 0,3 százalékot gyengült.

Forrás: [origo]

A forint tartja a tegnapi erősödése utáni szinteket az euróval szemben, a kurzus délelőtt a 289-es szint körül mozog. A dollár/forint árfolyama 222-nél, a svájci franké pedig 239,2-nél található.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Lefelé csorog Európa

A Fed lehetséges monetáris szigorításának a híre az európai piacokra is negatív hatással van, ugyanis lefelé vették az irányt a vezető részvényindexek nyitás után. A gyengülés viszont nem túl jelentős, mindössze 0,1-0,4 százalék körüli mínuszokat lehet látni. A leggyengébben eddig a belga BEL20 és a francia CAC 40 index mozog.

Forrás: [origo]

1,4 milliárd dollárt kell fizetnie a Transcoceannak a 2010-es mexikói-öbölbeli olajkatasztrófában betöltött szerepéért. Az összegből 400 millió dollár a büntetés, 1 milliárd dollár pedig a polgári perek miatt kell fizetnie. Ennek ellenére a papírok 2,6 százalékos pluszba kerültek, mivel a piaci szereplők az ügy lezárultának örülhetnek.

Transocean árfolyama (SIX)

Forrás: [origo]

A BMW 0,2 százalékot erősödött, melynek részvényei egyelőre nem reagáltak túlzottan a cég remek autóértékesítési számaira. A vállalat 14 százalékkal tudta növelni éves alapon gépjármű eladásai számát, elsősorban az 5-ös és a 6-os szériás autók nagyobb eladásai miatt.

Az Airbus-repülőgépeket gyártó francia EADS fél százalékot erősödött, miután rekord számokat produkálhatott a cég 2012-ben a Reuters iparági elemzése szerint. Több mint 900 megrendelést kaphatott és 580-nál is több megbízást teljesíthetett a társaság tavaly, amivel túlszárnyalhatta saját célkitűzéseit.

Ma sem lesz hiány makroadatokból, délelőtt a német, a francia és az eurózóna szolgáltató szektorbeli beszerzési menedzserindexét is közzéteszik, melyekre érdemes lesz figyelni a befektetőknek.