4 millió család örülhet februárban

Vágólapra másolva!
A februári számlákon lesz először érezhető a lakossági rezsiköltség-csökkentés Fónagy János szerint. A kkv-k rezsije sem fog változni.
Vágólapra másolva!

A 2013. január elsejével végrehajtott lakossági rezsiköltség-csökkentés hatása először a januári fogyasztásról kiállított, februárban kibocsátott számlán érződik majd - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Az államtitkár hangsúlyozta: 22 év óta nem volt példa arra, hogy egy kormány ne növelje, hanem csökkentse a lakossági energiaköltséget. Az intézkedést indokolja, hogy a magyar családok háztartási rezsiköltségei a régióban és az Európai Unió átlagában is magasnak számítanak - tette hozzá.

Az államtitkár felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy akik a mérőóraállást maguk továbbítják a szolgáltatónak, azok a január eleji állapotot rögzítsék és jelentsék be a szolgáltatóknak, függetlenül az eddig megszokott időpontoktól.

Nem hárítják át a vállalkozásokra a díjat

A 10 százalékos lakossági rezsicsökkentés hatásaként a kis- és közepes vállalkozások terhei sem közvetve, sem közvetlenül nem emelkednek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.

A földgázt egyetemes szolgáltatás keretében vételező nem lakossági fogyasztók - így a 20 köbméter/óránál kisebb mérővel rendelkező közintézmények, kisvállalkozások - esetében a hatósági ár nem változott, így a kis- és közepes vállalkozások terhei nem emelkednek - olvasható a közleményben.

A villamos energia esetében a rendszerhasználati és az elosztási díjak csökkenése ellensúlyozza a nem lakossági egyetemes szolgáltatási fogyasztókra vonatkozó árak kilowattóránként 29 filléres emelkedését. A rendszerhasználati díjak esetében nincs külön lakossági és nem lakossági árkategória, így a lakossági villamos energia árcsökkentéssel párhuzamosan végrehajtott rendszerhasználatidíj-csökkentés a - lakossági fogyasztókkal azonos módon vételező - kis- és közepes vállalkozások energiaköltségét is csökkenti.

A lakossági távhőár 10 százalékos csökkentése érdekében a távhőszolgáltatók támogatása - az árbevétel-kiesés mértékével azonos szinten - megemelkedett. Ennek megfelelően a távhőszolgáltatók esetén nincs olyan árbevétel kiesés, amely a kkv-k terheinek növekedését indokolná - közölte a minisztérium.