Óriási napenergia projektet valósít meg Buffett cége

Vágólapra másolva!
Megszületett az egyezség a Warren Buffet érdekeltségébe tartozó Berkshire MidAmerican Energy Holdings és a SunPower között két napenergia-projekt megvalósításáról, melynek keretében a világ legerősebb, napenergiát előállító telepe fog létrejönni. A termelt energiát Kaliforniának fogják értékesíteni, ami így tovább tudja csökkenteni károsanyag-kibocsátását, míg a SunPower is remek lehetőséget tudott megragadni, mivel a világ egyik leggazdagabb emberének cégével kötöttek üzletet.
Vágólapra másolva!

2,5 milliárd dollárt fizet a Warren Buffet cégének érdekeltségébe tartozó Berkshire MidAmerican Energy Holdings a SunPower vállalatnak két napenergia-projekt megvalósításáért, mely a beruházás megtervezését, az eszközök üzembe helyezését és felépítését foglalja magában. A projekt megvalósítása után a világ legerősebb napelem telepe fog létrejönni, ami 650 új munkahelyet fog teremteni. A tervek szerint a kivitelezés ebben a negyedévben fog elkezdődni, és 2015 végén fejeződik be.

A világ egyik leggazdagabb embere az utóbbi években fordult a nap és szélenergia felé, és a Berkshire Hathaway egyik csoportját, a MidAmerican Renewables-t -mely a MidAmerican Energy Holdingsnak a leányvállalata- tavaly alapította, hogy megvalósítsák a most nyélbe ütött projektet.

A létrejövő napelem telepek által termelt energiát a kaliforniai közműszolgáltatónak, az Edisonnak fogja értékesíteni Buffett cége két hosszútávú szerződés alapján. Ezek összhangban vannak Kalifornia állam azon törekvéseivel, hogy 2020-ra az 1990-es szintekre csökkentse le károsanyag-kibocsátását, amit 2050-re további 80 százalékkal fognának vissza.

A SunPower is jól járt a kifejezetten előnyös üzlettel, ugyanis a kapott vételár mellett hitelképesebbé, és a bankok számára megbízhatóbbá teszi őket az, hogy Warren Buffet érdekeltségébe tartozó társasággal kötöttek üzletet. A befektetők már tegnap is jól fogadták a hírt, a részvények ugyanis 9 százalékos pluszban zártak, ami nyolchónapos csúcsnak felel meg.

Egyes elemzők viszont nem voltak ennyire lelkesek a hír hallatán, Marshall Adkins, a Raymond James befektetési bank elemzője szerint a SunPower továbbra is magas költségstruktúrával és nagyon szűk marginokkal fog működni egy erősen túlkínálatos piacon.

SunPower árfolyama (Nasdaq, dollár)

Forrás: [origo]