Nagyon sokan dolgoznak Németországban

Vágólapra másolva!
Tavaly újabb csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság Németországban, a 82 milliós országban nagyjából minden második ember dolgozott 2012-ben.
Vágólapra másolva!

A német statisztikai hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma tavaly éves átlagban 41,5 millió volt, ami 416 ezres, 1 százalékos növekedés 2011-hez képest.

A foglalkoztatottság így sorban a hatodik évben döntött rekordot. 2005 óta összesen 2,66 millióval, 6,8 százalékkal nőtt a munkaviszonyban állók száma. A 41 milliós határt - a teljes lakosság 50 százalékát - először 2011-ben érte el a bejelentett munkával rendelkezők száma.

Tavaly a legnagyobb mértékben a szolgáltató szektorban és az állami szférán belül az oktatásban és az egészségügyben dolgozók száma növekedett.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint a munkanélküliek száma éves átlagban 2,34 millió volt 2012-ben, ami 162 ezres csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A szövetségi munkaügyi hivatal, a BA más módszertant alkalmaz, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szabályait követi, amelyek alapján jóval többen, átlagosan 2,897 millióan voltak munka nélkül 2012-ben. Ugyanakkor ez az adat is rendkívül kedvező munkaerő-piaci helyzetet jelez, a munkanélküliek száma a BA jelentése szerint 79 ezerrel mérséklődött 2011-hez képest, és a legalacsonyabb volt 1991 óta.

A németek sokan dolgoznak ugyan, de a munkaidőt tekintve nem hajszolják túl magukat. Az OECD felmérése szerint a fejlett országok közül az egyik legkevesebbet Németországban töltik munkával az emberek. Igaz, a munka intenzitását nem méri a statisztika.