Idén is jár a bérkompenzáció

Vágólapra másolva!
A kormány rendeletet fogadott el a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozók 2013-as kompenzációjának részletszabályairól - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Vágólapra másolva!

A bérkompenzáció biztosítja a nettó, kézhez kapott rendszeres kereset szinten tartását azoknál a foglalkoztatottaknál, akiket a 2011. és a 2012. évi adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenének.

A bérkompenzációról először 2011 végén döntött a kormány, 2012-ben erre a célra 60 milliárd forint körüli összeg állt rendelkezésre. Az idénre elfogadott költségvetési törvény 89,5 milliárd forintot irányoz elő a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjára.

A kompenzáció alapelvei változatlanok, ugyanakkor egyes szabályozási elemeket - így például a nyilatkozattételt - egyszerűsítették, pontosították. A munkavállalók egy részénél a kompenzáció biztosítja a bérek szinten tartását, míg a 2013-tól tisztán egykulcsos, arányos személyi jövedelemadó-rendszer a közszférában dolgozó munkavállalók jelentős részénél a nettó bérek emelkedését eredményezi - hangsúlyozza az NGM.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi létszám- és kereseti statisztikája szerint 2012. január-októberben a költségvetési szférában a teljes munkaidősök mintegy 56 százaléka - a közfoglalkoztatottak nélküli létszám 62,4 százaléka - átlagosan 10 100 forint kompenzációban részesült, így a közszféra bruttó jövedelmi pozíciói 1,8 százalékponttal javultak. A közfoglalkoztatottak nélkül, de a kompenzáció figyelembe vételével számított növekedés így a közszféra területén 5,2 százalék volt. 2012. januártól a nonprofit szervezetek egy részénél is részesülhetnek az alkalmazásban állók kompenzációban, ahol a teljes munkaidőben dolgozók mintegy 8,9 százaléka kapott ezen a címen 10 200 forintot.

Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára decemberben az MTI-nek a versenyszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjáról kifejtette: a vállalkozási és a nonprofit szférában fennmarad a bérkompenzációs adókedvezmény 2013-ban is.

A már 2011 végén meghirdetett szabály szerint 2013-ban csökkenő mértékben havi bruttó 135 000 forint munkabér alatt lesz érvényesíthető az adókedvezmény, a 2012. évi 190 000 forinttal szemben. A bérkompenzációs adókedvezmény nem lesz együtt érvényesíthető a munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményeivel - hívta fel a figyelmet az államtitkár.