Rossz hónapot zárt a feldolgozóipar

Vágólapra másolva!
Decemberben hanyatlás következett be a feldolgozóiparban. Az exportmutató több mint három év után először jelzett csökkenést.
Vágólapra másolva!

A feldolgozóipar teljesítményét mutató beszerzési menedzserindex (BMI) decemberi értéke 48,9 százalékot mutatott, ami 3,2 százalékpontos visszaesést jelent novemberhez képest - közölte szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A decemberi érték a második legalacsonyabb volt az elmúlt évben, és ötödször jelezte a feldolgozóipar zsugorodását.

Az indexet alkotó részindexek közül csak kettő nem esett vissza novemberhez képest és 50 pont alatti értékével az exportindex 42 hónapja először jelzett szűkülést. A BMI 100 feldolgozóipari vállalat beszerzésért felelős vezetői körében havi rendszerességgel végzett felmérés alapján készül, amelynek 50 százalék feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 százalék alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal.