A kínaiak már a kanadai vasbányákban vannak

Vágólapra másolva!
Újabb fontos eszköztől válik meg az ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélgyártója egy kanadai vasbányában meglévő részesedését értékesíti egy koreai-kínai konzorciumnak. Miközben az Arcelor a nehéz piaci környezet ellen küzd, az ázsiai gyártók számára a kínai állami beruházások fellélegzést hozhatnak.
Vágólapra másolva!

1,1 milliárd dollárért értékesíti az ArcelorMittal egy kanadai vasbányában meglévő 15 százalékos részesedését egy ázsiai konzorciumnak. A csoport tagjai között a dél-koreai POSCO-t és a kínai China Steel is szerepel. Az ArcelorMittal folyamatosan problémákkal küzd az acél iránti rendkívül gyenge kereslet miatt, ezért igyekszik megszabadulni a felesleges ballaszttól, és leépíti nem központi vagy a nyereségességet nem támogató üzletágait.

Az ázsiai acélgyártók ugyanakkor kevésbé kitettek az európai piacoknak, mint a francia-luxemburgi Arcelor felvásárlásával a világ legnagyobb acélgyártójává nőtt ArcelorMittal, ráadásul a kínai állami infrastruktúrafejlesztések felpörgetése is valamelyest kedvezőbb környezetet teremt számukra. Ennek tudható be, hogy képesek és hajlandók az iparági ciklus mélypontján beruházni bányatársaságba is.

Az ArcelorMittal nemcsak a kanadai bányától szabadul meg mostanában, az elmúlt év végének egyik leghangosabb botrányát indította el Franciaországban a társaság azzal, hogy bezárta egy kisebb üzemét, és el akarta bocsátani az ott dolgozó néhány száz alkalmazottját. A kormány annyira felháborodott, hogy az ipari miniszter már egyenesen a vállalat "elűzéséről" beszélt. Az ügy végül megegyezéssel zárult, az Arcelor egy kisebb beruházási programot vállalat az elkövetkező évekre, így a kormány is visszavonta offenzíváját az országban egyébként mintegy 20 ezer főt foglalkoztató óriás ellen.

A rendkívül gyenge európai kilátások miatt két hete az ArcelorMittal ráadásul jelentős, mintegy 4,3 milliárd dolláros goodwill-leírást jelentett be, ami szintén arra utal, hogy igyekszik minél inkább letisztázni a helyzetét, hogy az iparági ciklus fellendülésének már a felesleges "sallangoktól" mentesen vághasson neki.