Kiadták a horvátok az elfogatóparancsot Hernádi ellen

Vágólapra másolva!
A horvát bíróság kiadta az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen - számolt be a Bloomberg a horvát tévé értesüléseire hivatkozva. A kérelemre azért került sor, mert szeptember 25-én Hernádi nem jelent meg a rendőrségi kihallgatáson.A Mol e-mailben reagált a ma megjelent hírekre. A társaság jogi igazgatója szerint a horvát elfogatóparancs alaptalan vádakon alapul.
Vágólapra másolva!

A horvát bíróság elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató ellen, mivel Hernádi nem jelent meg a szeptember 25-i kihallgatáson - számolt be a Bloomberg a horvát állami tévére hivatkozva. A tévé azonban nem árulta el, honnan kapták az információt.

A Mol-vezért már egy jó ideje szeretné kihallgatni a horvát bűnügyi hatóság egy 10 millió eurós korrupciós ügy miatt, melyben a volt horvát kormányfőt, Ivo Sanadert már elítélték. Azzal gyanúsítják a horvátok Hernádit, hogy lefizette Ivo Sanadert, és így tudta megszerezni az INA fölött a Mol az irányítást úgy, hogy a részvények 49,1 százalékát birtokolja. (A történet fontosabb állomásairól az Investor.hu hasábjain is beszámoltunk.)

A hír megjelenése után a Mol árfolyama esni kezdett, és becsúszott a 16 000 forintos szint alá, és ezzel a nagypapírok közül a leggyengébb teljesítményt mutatja a mai napon.

Mol - napon belüli grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A hír egyértelműen negatív a Mol számára, ugyanis akár az INA-ban lévő részesedés sorsa is kérdéses lehet, legalábbis a horvát gazdasági miniszter legutóbbi nyilatkozata szerint, aki szeptember 18-án arról beszélt, hogy akár a részvényesi szerződéseket is felülvizsgálhatják.

Azt is érdemes azonban megjegyezni, hogy már korábban is tudott volt, hogy a horvátok szeretnék bíróság elé állítani Hernádit. Ez a bizonytalanság közrejátszhatott az elmúlt hetek során a Mol-részvények gyenge teljesítményében.

A hvg.hu szerint a nemzetközi jogászok sem értenek egyet abban, hogy ki kell-e adnia Magyarországnak Hernádi Zsoltot, vagy sem. Egyelőre európai elfogatóparancs nem érkezett, így a rendőrségnek nincs dolga még a kiadatással.

Mol - napi grafikon Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Három óra körül megérkezett a Mol közleménye is. A társaság jogi igazgatója szerint az elfogatóparancs alaptalan vádakon alapul. A horvátok célja az üggyel pedig a Mol megfélelemlítése. A Mol azt is hozzátette, hogy nem tudtak hivatalos kihallgatásról.