Vicces dolgokra képes a tőzsdei pszichológia

Vágólapra másolva!
Miközben a tőzsdén rengeteg mítosz él, nagyon sok olyan íratlan „törvény” is van a piacokon, melyek alapos ismerete nélkül aligha lehet valaki sikeres befektető. A Business Insider segítségével egy több részes sorozatban ismertetjük majd a legérdekesebb, legaktuálisabb törvényszerűségeket.
Vágólapra másolva!

Nagyon sok olyan „írott” szabály létezik a tőzsdézéssel kapcsolatban, melyeket betartva viszonylag sikeres befektetővé válhat az ember. Ha csak ezekre figyelünk, akkor már megóvjuk magunkat a komoly veszteségektől, elég csak a kockázatkezelésre, pozícióméretezésre gondolni. Most viszont nem ezekről lesz szó, sokkal inkább azokról az íratlan tőzsdei „alapigazságokról”, melyek bár látszólag triviálisnak tűnnek, mégis nagy veszteségeket okoznak, ha a befektetők elfelejtik azokat. A Business Insider segítségével egy több részes sorozatban valós példákon mutatjuk majd be, hogyan is működnek ezek. Lássuk az első részt!

Könnyű azt mondani: „Akkor kell vásárolni, ha vér folyik az utcán”

Pofon egyszerű! Ha alacsony az árfolyam, akkor venni, ha magas, akkor pedig eladni kell!

Legyünk őszinték, nem sok olyan ember létezik ezen a bolygón, aki pontosan képes lenne megmondani, melyik nap éri majd el az árfolyam a lokális mélypontot, és mikor éri majd el az adott részvény a maximális értéket. Elég ránézünk a Wells Fargo 2009 elején lévő heti grafikonjára, látható, hogy az árfolyam valósággal összeomlott, így „alapigazság” ide, vagy oda, aligha vásároltak be sokan ezeken a szinteken. Vagy legalábbis nagyfokú vakmerőségre volt ahhoz szükség.

A Wells Fargo árfolyama a válság első hónapjaiban.. (Nasdaq) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Pedig ha tovább megyünk az időben, akkor gyorsan kiderül, itt kellett volna bezsákolni, hiszen a következő években több mint négyszeresére emelkedett a legendás bank árfolyama (négyputtonyos).

.. és napjainkig. Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Azzal áltatni magunkat, hogy majd a mélyponton vásárolunk be tehát tényleg egyszerűbb, mint valójában meg is csinálni azt. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy attól még, hogy valaminek esik az árfolyama, semmi nem garantálja, hogy megtaláljuk a fordulópontot, és innen már csak felfelé veheti a részvény az irányt. (Sőt, ami esik 90 százalékot, az először 80 százalékot esik, majd feleződik.) Nem olcsó mulatság tévedni!

Ettől függetlenül viszont sokszor érdemes keresgélni a nagy eséseket elszenvedő papírokban is, hiszen ha a technikai kép, valamint a fundamentális háttér is jól alakul, akkor egész jó eséllyel találhatjuk el a fordulatot. De akkor tényleg legyenek pozitív katalizátorok a történetben, és ne csak a hulló kések közé nyúlkáljunk!

Minden évben van egy rossz periódus a tőzsdén

Esés ellenkezője, hatalmas bikapiac: Sokszor szeretnénk azt gondolni, ha egy bikapiac egyszer beindul, akkor a határ a csillagos ég, az árfolyamok folyamatosan emelkedni fognak, mi pedig alig győzzük majd számolni a pénzt. Nos, a valóság ennél összetettebb, a tőzsdének ugyanis minden évben vannak gyenge periódusai, melyek során villámgyorsan, akár pár nap, illetve egy-két hét alatt 10 százalékos, vagy annál nagyobb visszaesés jöhet.

Az S&P 500 minden évben mutatott egy kisebb megtorpanást. Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ezzel pedig nem árt tisztában lenni, hiszen elég nagy a valószínűsége, hogy beleszaladunk egy ilyenbe, így nem árt felkészülni rá, hogyan is reagálunk, ha pénzünk rövidtávon akár 10 százalékot veszít értékéből. Eladunk egyből és minimalizáljuk a veszteségeinket? Netán kivárunk, mondván csak rövid korrekcióról van szó?

Nagyon sok múlhat ezen a döntésen, célszerű lehet tehát ezt már jó előre tisztáznunk, akár stop-húzással. Az sem baj persze, ha akkor, adott pillanatban hozunk döntést, de ha túl gyakran akarunk improvizálni, akkor előbb vagy utóbb a piac áldozatává válunk majd.

Bárki lehet a jövő nyertese!

Ha viszont igazán hosszútávú befektetők vagyunk, akkor a piaci ingadozások aligha befolyásolják majd döntéseinket. Minél inkább hosszú távú befektetőnek tartjuk magunkat, annál kevésbé lesz fontos számukra a technikai elemzés, és annál inkább előtérbe kerülnek a fundamentumok. Hosszú távon – és itt most több éves, vagy akár évtizedes időtávlatról beszélünk – aligha számít az, hogy éppen mennyire kedvező, vagy éppen kedvezőtlen technikai kép mellett vásároltunk be az adott vállalat részvényeiből.

Erre talán legjobb példa az Apple, és a General Motors esete. Az Apple a 90-es évek végén egyáltalán nem volt meghatározó szereplő a technológiai szektorban, sőt, az összeomlás szélén állt a társaság. Eközben a General Motors virágzott, hatalmas eladási mennyiségekkel az autópiac meghatározó szereplőjének számított. Nos, ami azóta történt az már történelem, a General Motors 2008-ban csak állami segítséggel tudott életben maradni, miközben az Apple a világ legdrágább vállalatává vált az elmúlt években.

A tanulság: Nem tudhatjuk előre, kik lesznek a következő évtized nyertesei, és szinte a lehetetlenre vállalkozunk, amikor ezeket a részvényeket akarjuk kiválasztani. Érdemes azonban keresni a lehetőségeket az egyedi részvény sztorikban, hiszen elég akár egyetlen több puttonyos befektetés a megfelelő kockázatkezelés mellett, és máris jócskán lekörözhetjük a piacot. Elég csak a Nokiára gondolni, amiről már nyáron is többször írtunk.

Jó sztorik pedig a jövőben is mindig lesznek majd, például 2014-ben is, melyekről megpróbálunk egy kis ízelítőt adni a december 16-án tartandó ingyenes befektetői klubunkon.

Hallgassa meg befektetési klubunkon, mibe fektetnek a profik év végén!

Időpont: 2013. december 16., 17:30

A rendezvény INGYENES