Tövig nyomnák a gázt az amerikai autógyártók

Vágólapra másolva!
Több mint két és fél éves csúcsot döntött a General Motors árfolyama. Ha meg tud ragadni a 40 dolláros szint felett, újabb hódító útra is indulhat a részvény. A Ford részvénye az elmúlt hónapokban oldalazott, ahonnan egy kis lendülettel ki is törhetne az árfolyam.
Vágólapra másolva!

GENERAL MOTORS: Új csúcsokra emelkedne (NYSE)

Egyelőre úgy tűnik, sikerült áttörnie 2011 eleji csúcsait a General Motors árfolyamának, ahonnan új hódító útba kezdhet a részvény.

Első körben a 123,6-os Fibonacci szintig száguldhatna el a papír, ami közel kilenc százalékos pluszt jelenthetne a mostani szintekhez képest.

General Motors napi grafikon (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Az indikátorok közül az MACD nem olyan régen vételi jelzést adott, és az RSI is emelkedő trendben mozog, igaz, hogy az már nagyon közel került a túlvett zónához.

Ha falsnak bizonyulna a kitörés, akkor az 50 napos mozgóátlag foghatná meg a papírt, de a 36 dollár környékén lévő emelkedő trendvonal is támaszt jelenthet.

General Motors napi grafikon (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

FORD: Kulcsszinteken az árfolyam (NYSE)

A Ford árfolyama június óta a 16-18 dolláros szint között oldalazik, most viszont elérkezett az emelkedő trendvonal közelébe.

Ha innen elrugaszkodva átvinné az 50 napos mozgóátlagát is, akkor újra megpróbálkozhatna az idén nagy ellenállásnak bizonyuló közel három éves csúcsának meghódításával is.

Ellenben ha lefelé venné az irányt, először a 16 dolláros szint vagy az ennek közelébe kúszó 200 napos mozgóátlag jelenthet menedéket.

Ford napi grafikon (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Fibonacci-számok a tőzsdén

Leonardo Pisano Bigollo, vagy ismertebb nevén Leonardo Fibonacci a 12. és 13. század fordulóján élt kiváló olasz matematikus volt, akinek a nevét a róla elnevezett számsorozatról ismerheti a világ (sokan a legjelentősebb középkori matematikusnak tartják). A Fibonacci-sorozat képzése nagyon egyszerű: az első két tag 0 és 1, innentől kezdve pedig mindegyik tag a megelőző két szám összege (0,1,1,2,3,5,8,13,21,34,...)
Fibonacci a sorozatot a közkeletű anekdota szerint egy házinyúl szaporulat növekedéséből kiindulva figyelte meg, de az igazi érdekessége, hogy a természetben szinte mindenhol feldedezhetjük a sorozatban bújkáló sajátos arányosságot, kezdve a faágak elhelyezkedésétől a csigaházak arányain át akár a tobozok leveleinek pozíciójáig. A Fibonacci-sorozat egymást követő tagjainak aránya 1,618-hoz közelít, ami ráadásul nem más, mint a már ókorban is ismert harmonikus arány, az aranymetszés.
A technikai elemzésben sokféleképpen szokták alkalmazni a Fibonacci-számok összefüggéseit, de a leggyakoribb szerepe talán az "ideális" korrekciós szintek meghatározásában van. Eszerint a módszer szerint egy markáns mélypont és csúcspont szintjét összekötve az elmozdulás 23,6, 38,1 és 61,8 százalékánál találhatók a Fibonacci-féle korrekciós szintek (az aranymetszésből is kiszámíthatók ezek a szintek). A korrekciós szintek sokszor szolgálnak támaszként vagy ellenállásként, jelentős részben éppen azért is, mert kellően sok befektető figyeli meg elemzéseiben ezeket a nevezetes szinteket, így önbeteljesítő jóslatként is működhetnek.

Mik azok a mozgóátlagok?

A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.
Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.
A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.

Mi az az MACD?

Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.