Nem lehet engedélyt szerezni a netes szerencsejátékra

Vágólapra másolva!
Az adóhatóság januártól blokkolhatja a külföldről működtetett online szerencsejáték oldalakat amennyiben azok nem felelnek meg a magyar rendelkezéseknek. Egyelőre azonban nincs hatályos jogszabály, amelyhez igazodva a cégek valóban be tudnának jelentkezni a legális magyar működéshez - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Januártól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felel a netes szerencsejáték engedélyezéséért. Az erről szóló végrehajtási rendeletet ugyanakkor még nem bocsátották ki, ezért az engedélyezés ténylegesen még el sem kezdődött, a hivatalhoz így megkeresések sem érkeztek nemzetközi társaságoktól - közölte a NAV a Népszabadsággal.

A vonatkozó végrehajtási rendeletet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ugyan véleményezésre közzétette a kormány internetes oldalán, ám a jogszabály egyelőre nem lépett hatályba - írta a Népszabadság.

A lap által megkeresett, ám "az érzékeny helyzetre való tekintettel" név nélkül nyilatkozó nagy cégek képviselői úgy fogalmaztak, teljes mértékben etikátlannak és az uniós joggal ellentétesnek tartanák, ha úgy blokkolnák szolgáltatásuk elérését, hogy nincs lehetőség engedélyt szerezni.

A koncessziós díj egy játéktípusra távszerencsejáték-szervezési engedély esetén 102,4 millió forint 2014-re a jövő évi költségvetés szerint, ha több játéktípust szeretne működtetni egy szolgáltató, akkor azok mindegyikére külön-külön 102,4 milliót kell fizetni.

Mint arról korábban beszámoltunk, az internetes sportfogadással, pókerrel, kaszinójátékokkal foglalkozó külföldi cégek - szabályozás és engedélyek híján - a szürkezónában működnek Magyarországon. Az online szerencsejátékról szóló januártól életbe lépő törvény elvileg lehetőséget adna arra, hogy a tevékenységük legális és adózott legyen, de a cégek szerint olyan sok pénzt akar tőlük beszedni a kormány, amit nem tudnak kigazdálkodni. Ha viszont nem fizetnek, az állam arra kötelezheti a szolgáltatókat, hogy blokkolják az oldalaikat. A nagy nyertes a Szerencsejáték Zrt. lehet.