Lakatos Zsófia lett a PR-szövetség elnöke

Vágólapra másolva!
Lakatos Zsófiát, a Hill+Knowlton Strategies ügyvezetőjét választotta elnökéül a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közgyűlése.
Vágólapra másolva!

A közgyűlésen három évre választott új tisztségviselőket az MPRSZ. A tíztagú elnökség tagjai közül mindössze négyen töltöttek be funkciót a korábbi ciklusban is, hatan pedig teljesen újak.

A tájékoztatás szerint a közgyűlés alelnökké választotta Petrányi-Széll Andrást, a PS:PRovocative társtulajdonosát, Mayer Zsoltot, a Mars Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatóját, valamint Radácsi Pált, a Multeam360 ügyvezetőjét.

Szeles Péter, a szövetség leköszönt elnöke az elmúlt nyolc évben, valamint 1991 és 1997 között állt a szervezet élén, így összesen 15 éven keresztül irányította az MPRSZ munkáját. Nevéhez fűződik az elmúlt években egyebek között a PR Nyári Egyetem megteremtése és a Sándor Imre szakmai díj létrehozása. Szeles Péter ebben a ciklusban már nem vállalt el semmilyen jelölést.