Kiesett a Starbucks a csatornából

Vágólapra másolva!
Jó elpáholták ma a Starbucks részvényeit, miután az ITG az elmúlt két negyedév igen erős értékesítési adatainak lassulását vetítette előre. 
Vágólapra másolva!

2012 október óta nem látott 3,8 százalékos esésben is mozgott ma a Starbucks árfolyama, amivel megtört egy igen szépnek mondható sorozatot. Az árfolyam ugyanis év eleje óta egy erős emelkedő trendben mozgott, a csatornából azonban ma határozott kilépést mutatott. Egyelőre nem teljesen tiszta, hogy mi áll a nagy eladói nyomás hátterében, valószínű nem kedvezett az ITG prognózisa, melyben az elmúlt két negyedév erős értékesítési lendületének megtöréséről értekeznek.

A Starbucks árfolyama (USD) Forrás: Bloomberg, Investor.hu